Csenge kislányként haragudott meg az anyjára, amikor szülinapja előtt lelépett otthonról, és csupán csak egy pár soros levelet írt az apjának, melyben mentegetőzve és borzasztó szégyenérzettel bevallotta, hogy nem jó anyuka, és hogy képtelen gondoskodó szülő lenni, és Csenge más anyukát érdemelne. Csenge apukája persze igyekezett minden tőle telhetőt elkövetni, hogy lányának normális gyerekkora lehessen. De a mindössze negyvenkét éves férfi Csenge tizennyolc éves kora körül váratlanul meghalt infarktusban. Csenge egész gyerekkorát és kamaszkorát is jócskán meghatározta a konvenciókkal és szabályokkal való szembenállás és lázadás szelleme. Amikor az osztályban a legtöbb csinos kamaszlány, akik már mellekkel és fejlett női testtel rendelkeztek, büszkén eldicsekedtek vele, hogy ők…Tovább olvasom…
Megfogadta magának, hogy nem fog újra pasizni. Legalábbis most még nem, hiszen alig telt el jóformán csak négy hét viharos szerelmi szakítása óta imádott Ákoskájával, aki kategorikusan közölte vele, hogy egyáltalán nem érdekli a családalapítás, és jobb dolga is van annál, mint egy folyamatosan síró, nyivákoló kisbabát pesztrálni. Egyébként is a karrierje nemsokára meg fog változni, mert állítólag a fejesek máris benne gondolkodnak mint az adott cégcsoport új és fiatal marketingfőnöke. – Lili! Ne hülyéskedj, bébi! Ezt már vagy milliószor megbeszéltük! Miért csúfítanád el bombázó istennő alakodat, amikor még bőven ráérsz egy kis nyafogó bébit bevállalni! – kötötte az ebet a karóhoz a pasija. – Ákos, neked fingod sincs, hogy egy gyerek mennyi mindent jelent egy nőnek! – fakadt ki, és…Tovább olvasom…
Állandóan úgy érezte, hogy jószerivel totálisan kicsúszik a lába alól a talaj. Ha hajnalban felkelt, valósággal ólomsúllyal ereszkedett még szempilláira is az ólmos, deklasszált fáradtság, és az ágy könnyen visszahúzta, mert egyáltalán nem volt kedve délelőtt fél tizenegynél előbb felkelni. Amikor a forgalmi dugókban üldögélt, és önmagában egyedül csupán csak azért imádkozott, hogy még jobban el ne késsen, miközben kedvenc The Corrs CD-jét hallgatta, folyamatosan azon agyalt, hogy miért alakította úgy az életét, ahogy. Rabszolgahajcsár, kellőképpen önző, autokrata főnöke – ha rajta múlott volna –, jószerivel még a szuszt is könnyedén kisajtolhatta volna alkalmazottaiból, akiknek bezzeg sosem fizetett se túlórát, se béreken kívüli juttatást. Még szép, hogy nem! Elvégre ha van haszon, és…Tovább olvasom…
16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Hihetetlen, megdöbbentő, igazi kivételes meglepetésben lehetett része Áronnak, akit gimnázium első osztályában sajnos mindenki csupán az „idióta hülyegyerek” névvel illetett. A bajok valódi fő forrása persze az volt, hogy senkinek sem jutott igazán eszébe teljesen és igazán megismerni őt. Vajon mi rejtőzik az ún. hülyegyerekes külső mögött? Sosem tudta megítélni, hogy vajon csupán csak azért nem barátkozott vele senki, mert úgy festett, mint egy elcseszett, agyilag totálisan zombis Quasimodo a XXI. századból? Vagy hogy tizenhat éves kora előtt nem szerzett jogosítványt, amitől már egyébként is begerjedtek a lányok? Vagy talán csak nem volt eléggé jóképű fiú ahhoz, hogy minden lány a térdei elé omoljon vágyakozva, a nevét kántálva, mint valami zenei kvartett? Ami különösen zavarta az…Tovább olvasom…
16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Május elején jártak még csupán, de a fővárosra még így is szinte azonnal rátelepedett valami izzasztó, afrikai típusú hőség és könyörtelen páratartalom, ami a legtöbb embert arra kényszerítette, hogy húzódjon tartósan hűvösebb helyekre, vagy nagy teljesítményű légkondicionáló berendezést szereltessen be akár még saját otthonába is. A belvárosi bohém, nyüzsgő kavalkád egyetlen szempillantásra megtelt a szinte semmiből előbukkanó embersokadalommal, akik mind-mind vagy bulizni indultak, vagy akár késő éjjelig bezáróan kiereszteni a feszültséget és a fáradt gőzt, melyet az adott hét kisebb-nagyobb megpróbáltatása okozott. Négy csajos barátnő beszélt meg bizalmas találkozót, és amolyan igazi csajos pasi-mustrát, és már alig várták, hogy személyesen is találkozhassanak, mert egy-egy…Tovább olvasom…
16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Sokszor a legegyszerűbb mindennapok jelentik a legnagyobb megoldandó fejtörést, vagy kínos Kolumbusz-tojást az egyszerű, átlagember számára. Kozma András balszerencséje az volt, hogy miután apja buszvezetőként meglehetősen sok baráti és egyéb jellegű kapcsolatra tett szert, éppen ezért egyik ismerős kollégájához íratta be kissé mulyának, nyámnyilának bélyegzett, egyszem felnőtt fiát, hogy szerezze meg végre valahára a jogosítványt, amit már tizenhat éves kora körül illett volna megszereznie, hogy buszvezető vagy kamionos váljék belőle, és végre rendes keresménye lehessen, hiszen így még mindig a szülei nyakán élősködött, bár eljárt alkalmi munkákba dolgozni, és a legtöbb kíváncsiskodó, kellemetlenkedő szomszéd vagy megszólta Kozmáékat, vagy ironikus módon gratulált nekik, hogy még mindig…Tovább olvasom…
Az internet korában az ember hajlamos olyasféle érzéseket, hangulatokat megsejteni magában, mintha egyszersmind már minden rohadna, vagy adott esetben a totális káoszba, aberrált idiotizmusba fulladt volna. Egy méltán elhíresült talkshow házigazdája lett egy díjnyertes szépségkirálynő. Igazi, egzotikus, amolyan Kleopátra-arcú, kortalan szépség, aki viszont két egyszerű mondat – nem sok –, annyit sem tudott összerakni. – Sziasztok! – tegezett le mindenkit a volt szépségkirálynő, amint kecses hattyúként végigrisztálta formás idomait szándékosan a nyálcsorgató operatőr előtt a stúdióban. – Tök szupi, hogy így összejöttünk! – hatalmas, kötelezően elismerő tapsvihar és tetszésnyilvánítás fogadta sablonos szavait. – Első sztárvendégemet már ti is nagyon jól ismerhetitek! Tudjátok, aki…Tovább olvasom…
16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Egyszerre heves szívdobogás, a jóleső, örömteli viszontlátás játéknyi fénye suhant át középkorú arcán, majd amikor meglátta a gyönyörű fiatal asszonyt karján egy csecsemővel, hirtelen erőt vett rajta az értetlenkedés és a megválaszolásra váró kérdések özöne. – Hát… szervusztok… – alig sikeredett üdvözletét kinyögnie. A fiatalasszony fáradtan, könnyes szemekkel elmosolyodott, és még ebben a végletekig leegyszerűsített mozdulatában is megvolt az a varázslatos báj és angyali nőiesség, amiért – annak idején – Büchner Péter szinte azonnal beleszeretett. Mézszínben játszó haját kontyba fogta össze, ami egyúttal felnőttes hatást keltett, és kiemelte arcának vonásait. Pedig akkor már valóságos románc alakult ki egy meglehetősen arrogáns, spanyolviaszgyáros rendezőhallgatóval, aki persze arról…Tovább olvasom…