Azon a reggelen végtelen szomorúsággal ébredtem. Ma kísérjük aput utolsó útjára. Arcom elcsigázott, szemem duzzadt a sírástól. Kinéztem az ablakon. Hűvös, szeles idő volt. November. Megittam a kávémat, készülődni kezdtem. Kezembe vettem azt az egyszerű kis fekete kalapot, amit erre az alkalomra vettem. Idegen világ volt tőlem, hisz jórészt kerékpárral közlekedtem. Belenéztem a tükörbe, egy elegáns öltözetű arc nézett rám. Ez is én vagyok. – Gyere, indulni kell – szólt a férjem. – Azonnal jövök. – Még egyszer belenéztem a tükörbe. Arcomba húztam a kalapot, amikor a temetőbe értünk. El akartam rejteni végtelen bánatomat. Ápolt és eltakart ez a fekete kalap. Nem néztem az arcokra, amennyire csak tudtam, elbújtam a kalapom mögé. Ha kinyitom a szekrényt és ránézek, mindig apura…Tovább olvasom…
Amilyen gyorsan virágba borult a természet tavasszal, olyan gyorsan elillant a nyár vidámsága minden bájával és örömével együtt. A fák lassan kezdték elveszíteni aranysárga leveleiket. A madarak csicsergése is elhalkult. Az élővilág lassan elkezdett készülődni a télre. A hőmérséklet alábbhagyott, csak Ákos és Lilla egymás iránt érzett szerelme nem változott. Ugyanolyan hevesen lángolt, mint amikor tavasszal összeházasodtak. Egyetlen zavaró tényező volt csupán az életükben. Ákos anyukája nem tudta elfogadni Lillát fia párjaként. Zavarta a 15 év korkülönbség és a menye modern felfogása az életről, de legfőképpen az, hogy fia közös ház építésébe kezdett Lillával. Azt gondolta, egyetlen gyermeke mindig támasza és lakótársa lesz. Nehezen tudta elfogadni, hogy már nem ő a legfontosabb a fia…Tovább olvasom…
Amikor ránézek egy régi lemezjátszóra, mindig édesanyám és kedvenc dala jut eszembe. A lemezjátszót talán valamelyik tehetős nagynénjétől kapta ajándékba. Szépen megmunkált darab volt, édesanyám nagy becsben tartotta. Azokban az években (1960) volt egy közkedvelt színésznő, Psota Irén, akinek a színészi játékát az én anyukám nagyon kedvelte. Egyszer még Budapestre is elutazott a barátnőjével, hogy megnézzék valamelyik színdarabban. A színésznőnek akkor adták ki egy bakelit kislemezét, amin két dalt is énekelt. Az egyik címe: „Bezzeg az én időmben...” A másik dal címe pedig: „Én nem akarok mindenáron férjhez menni” – már a cím is sokat mondó! Minden nap kora reggel, mielőtt munkába indult, ezt a két dalt hallgatta (az én legnagyobb méltatlankodásom közepette). Igaz, nem túl…Tovább olvasom…
16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
A fantasztikusan csinos, mindig álomgyönyörűséges, leginkább Grace Kellyre hasonlító anyuka már egy tucat változatot készített víz- és temperafestményeihez, és kis grafitplasztikákat is, mégis, mikor nemrég tragikus hirtelenséggel eltávozott édesanyjáról kellett volna méltó festményt festenie, mintha teljesen földbe gyökerezett, és totálisan leblokkolt volna a keze. Mintha saját lelki fájdalmát is szándékosan át akarta volna ültetni a képre, melyet előbb türelmes, alapos gondossággal grafitceruzával szeretett elkészíteni, és csupán csak a végső simítások alkalmával kezdett magabiztossága látszata alatt víz- vagy temperafestéket használni. Időközben két tüneményes és imádnivaló gyereke is bekukucskált hozzá, hiszen gyerkőcök lévén nagyon is kíváncsiak voltak arra, hogy vajon mit…Tovább olvasom…
Szépen felöltözve ültünk az ünnepien megterített konyhaasztalnál. Mama is velünk tartott, most ő ült a helyemen. Nem bántam, szerettem, mert mindig mesélt valamit. Kevés mozgás volt, többnyire mind együtt voltunk, vacsora után is ott maradtunk az asztalnál. Csengettyű hangját hallottuk, s a gyerekek kíváncsian indultak el a nagyszoba felé. Csak néztem a karácsonyfát, ahogy gyönyörűen díszítve fényben úszott, s alatta ott vártak minket az ajándékok. Akkor kaptam őt, az első babámat. Dobozában, mint kiságyban feküdt, pici párnájával és takarójával. Egy fém főzőlapot is kaptam, étkészlettel és edényekkel. Boldog voltam. Az étkészlet rég elkopott, a baba várja, hogy valaki újra megszeretgesse.Tovább olvasom…
– Anyácska, kérlek, válaszolj a kérdésemre! Nekem miért nincs testvérem? – nyaggatta Panni az édesanyját egy borongós téli estén a cserépkályha padkáján ülve, és egyre szorosabban simult anyja meleg testéhez. – Mindkét barátnőmnek van az iskolában testvére, csak nekem nincs. – Tudod, kislányom, mi így vagyunk egy család: apa, anya és te. Úgy gondoltuk édesapáddal, hogy azért nem lesz testvéred, hogy mindent meg tudjunk adni számodra, amit csak szeretnél, és sohasemmiben ne legyen hiányod. – válaszolta anyja, de érezte, hogy ez a magyarázat még további kérdéseket fog felvetni. Így is lett. – De Anya, nem érted? Én testvért akarok! Mit érek vele, ha mindenem megvan, csak a legfontosabb hiányzik, amit szeretnék? – erőszakoskodott tovább a gyermek. – Figyelj ide, Kicsikém! A…Tovább olvasom…
„Mikor megtaláljuk életünk párját, kivel összeforr a sorsunk, gyakran kapjuk magunkat azon, hogy már mindenki a baba érkezéséről beszél. Aztán mikor eldöntjük, hogy igen, mi szeretnénk végre egy teljes család lenni, az élet néha még tréfál. Mert hát ugye egy baba nem mindig jön egyből… néha kell neki egy kis idő. De mikor az első pozitív terhességi tesztet tartod a kezedben, hirtelen elfog egy érzés. Egy olyan érzés, amit azelőtt még soha nem éreztél. Hisz egyszerre vagy boldog, és közben pedig rettegsz.” Az első terhességem eleje nem volt zökkenőmentes. Egy vérrögöt diagnosztizáltak a méhemben. Ha belegondolok, ilyen kifejezésről még soha nem hallottam, orvosi nyelven „hematóma”. Hála Istennek a magzat alatt helyezkedett el, így körülbelül a tizedik terhességi hétbe érve az orvos…Tovább olvasom…
Egy szoba csöndje tanú, ahogy két szív gyakorolja az együttlétet. A tenyerem alatt hullámzik a jövő, apró üzenetek kopognak belülről. Nem birtokollak, mondom, csak őrizlek. Félek, igen, de a félelem tejfehér, tápláló. Mesélek neked utcákról, ahol várnak, hibákról, amelyeket elengedhetsz. Ha kérdeznél, azt felelném: légy kíváncsi. Amikor majd találkozunk, már ismerjük egymás hangját. Addig a csendben tanulok anya lenni. Ígérem, nem leszek tökéletes, de jelen, és minden nap újra választalak. A tested bennem emlékeztet, hogy az idő most szelíd irányba folyik. Figyelek a lélegzetre, számolok reménnyel, és helyet készítek szívemben, karjaimban, a világban. Neked, csendes csodám, érkezésedig, szeretettel vigyázva rád.Tovább olvasom…