Lánykérés szonettel 3. (Ákos)

Amilyen gyorsan virágba borult a természet tavasszal, olyan gyorsan elillant a nyár vidámsága minden bájával és örömével együtt. A fák lassan kezdték elveszíteni aranysárga leveleiket. A madarak csicsergése is elhalkult. Az élővilág lassan elkezdett készülődni a télre. A hőmérséklet alábbhagyott, csak Ákos és Lilla egymás iránt érzett szerelme nem változott. Ugyanolyan hevesen lángolt, mint amikor tavasszal összeházasodtak. Egyetlen zavaró tényező volt csupán az életükben. Ákos anyukája nem tudta elfogadni Lillát fia párjaként. Zavarta a 15 év korkülönbség és a menye modern felfogása az életről, de legfőképpen az, hogy fia közös ház építésébe kezdett Lillával. Azt gondolta, egyetlen gyermeke mindig támasza és lakótársa lesz. Nehezen tudta elfogadni, hogy már nem ő a legfontosabb a fia számára.

Lilla egy őszi reggelen erős hányingerrel ébredt fel. Másnap úgyszintén. Egy dologra tudott csak gondolni. Hogy sejtése bebizonyosodjon, titokban elvégezte a terhességi tesztet. Izgatottan várta a teszt kijelzését. Nem csalódott, valóban gyermeket várt. Lassan cammogtak a percek és az órák, amíg Ákos hazaért a munkahelyéről, és végre a nyakába csimpaszkodva elmondhatta szerelmének az örömhírt. Ákosban elakadt a szó a meglepetéstől. Szeméből előbújt egy könnycsepp, és felesége könnyű testét felemelve hosszú, szenvedélyes csókban forrtak össze. Az ifjú házasok boldogsága határtalan volt. Tavasszal, ahogy a fészekrakó madarak otthona is elkészült, úgy ők is beköltözhettek vadonatúj házukba. Pár hét múlva megérkezett a kis fészeklakó, akit Bálintnak neveztek el.

Örömükben egyedül Ákos anyukája nem akart osztozni. Úgy érezte, végleg kiszorult fia életéből. Nem volt kíváncsi az újszülöttre, aki véleménye szerint még jobban eltávolította a fiától. Ákos próbálta elmagyarázni neki, hogy bármikor szívesen látják otthonukban, de ő hallani sem akart róla. Annyira nem tudta elfogadni gyermeke új családját, hogy még a végrendeletét is megváltoztatta: kitagadta őt az öröklésből.

Aztán úgy hozta a sors, hogy Ágnes asszony egy borús őszi hajnalon súlyos agyvérzést kapott. A házi gondozó talált rá a lakásában. Két hét kórházi ápolás után dönteni kellett a további sorsáról. Ákos felesége egyetértésével magukhoz költöztette anyját. Az asszony először tiltakozni próbált, de egyedül nem tudott más megoldást keresni, mivel járóképtelen volt, és a szavak formálása is nehezére esett. A menye türelemmel kiszolgálta, igyekezett a kedvében járni. Elfogadta ugyan a segítséget, de soha egy szóval, még egy pillantással sem köszönte meg, hogy gondját viselik. Akkor enyhült meg kissé, amikor az óvodás Bálint egy napfényes délelőtt odaszaladt nagyanyja ágyához, megpuszilta a kezét, és kérte, hogy énekeljen neki úgy, ahogy az anyukája szokott. Ahogy belenézett a gyermek szemeibe, felvillant az emlékeiben egy kép. Néhány évtizede fia is ugyanilyen gyermeki bizalommal kérte, hogy énekeljen. Egy régi gyermekdal jutott eszébe, amit elkezdett halkan énekelni. Bálint mosolygott, a mamája pedig viszonozta. Ettől a naptól fogva egyre jobban érezte magát. A gondos ápolás és a gyermeki szeretet meghozta gyümölcsét. Ágnes mama hamarosan újra lábra állt, és a beszéde is érthetővé vált.

Hangos szirénázás zavarta meg a kisváros csendjét. Pár perc múlva a mentőhelikopter propellereinek zaja is megzavarta a mama, az anya és az unoka közös játékát. Nemsokára két rendőr állt a kapuban, és hosszasan nyomta a csengőt. Lilla engedte be őket. Közölték, hogy frontális ütközés történt a közeli autópályán. Az egyik szétroncsolódott kocsiból Ákost emelték ki a tűzoltók, és mentőhelikopterrel a fővárosba szállították. Három hónap múlva tért haza gerinctörésből lábadozva. A család minden tagja egymásba és a szeretet erős kötelékébe kapaszkodott. Hirtelen köddé vált anya és fia évekkel ezelőtti konfliktusa. Ágnes asszonyt tanította a sorsa. Rádöbbent, hogy nem sajátíthatja ki saját magának a gyermekét. Megtanulta, ha szeretetünket szétosztjuk, akkor egyre többet kapunk mi is vissza belőle.