A gázolás 11 óra harminckor történt. Még jóval ebéd előtt, a Küküllői vasúti átjáróban. Egy InterCity vonat levágta egy középkorú férfi mindkét lábát. A mentők hamar kiértek és ellátták a vérző férfit, elkötözték a sebeit, és hordágyra tették. A balesetet szenvedett férfi többször eszméletét vesztette, de úgy általában jól volt. Aztán megérkeztek a tűzoltók, a rendőrség és a helyszínelők is. Mindenki tette a dolgát. A mentősök a férfit a hordággyal épp készültek betolni a mentőautóba, amikor megjelent egy helyszínelő hóna alatt egy lábbal. – Ne haragudjon, ez a maga lába? – kérdezte az éppen harmadik ájulásából magához tért férfit. – Egy pillanat, mutassa csak. – szólt, és lassan felemelte a fejét. – Ó, azt hiszem igen, kérem, megtenné, hogy megkeresi a másikat is. –…Tovább olvasom…
Johan és családja Svájcban, az Alpok lábánál egy kisvárosban élnek. A nagyobbik fia Klaus már tizenöt éves, a kisebbik Stefan még csak kilenc. Feleségével Rosival boldog házasságban nevelik gyermekeiket. Szabadidejükben sokat kirándulnak és síelnek. A fiúk szerettek volna éjszakai síelésre elmenni, még sosem voltak. Megkérték apjukat, hogy vigye el egy este őket. A hétvége éppen alkalmasnak tűnt rá, Johan beleegyezett. Rosi inkább otthon maradt. Nagyon hangulatos volt este a sípálya kivilágítva. A csillogó fehér hó az éjszaka sötétjében fantasztikus látványt nyújtott. Nem akartak sokáig maradni, így egy rövidebb pályát választottak a síelésre. Már majdnem leértek, amikor Johan arra lett figyelmes, hogy szokatlan dübörgő hangot hall. Hátranézett, és látta a hatalmas hógörgeteg…Tovább olvasom…
Sebastian, a Pireneus hegység lábánál nőtt fel az Andorra nevű városban. A szülei hamar elváltak, ő az édesanyjával és húgával maradt. Szegényesen éltek, nehéz gyermekkora volt. Édesapjára alig emlékezett, ami megmaradt belőle, hogy folyton veszekedtek az édesanyjával. Az ittasság különböző fokainak hatása alatt állt állandó jelleggel. Nem látott maga előtt igazi férfi példaképet. Ez arra ösztönözte, hogy az erő és a bátorság domináljon jellemében. A legodaadóbb és legdrágább anyai szeretet sem tudta ezt pótolni számára. Hamar el kellett mennie dolgozni és munka mellett végezte a további tanulmányait. A szabadidejét túrázással és hegymászással töltötte. Egyszerűen imádta a természetet. Édesanyjával és húgával szoros, szeretetteljes kapcsolat alakult ki, hiszen tudták, hogy csak…Tovább olvasom…
Nézek a tükörbe, és látom megfáradt és gondterhelt arcomon a ráncokat, és mély barázdákat. Elszomorodom. Már nem én vagyok az a kislány, aki még nagy ritkán előbújik a tükörből, és vidáman rám mosolyog. Az összes mély vonalban ott bújnak meg életem árulkodó jelei. Az élet és a nehézségek nem megerősítették, inkább megtörték a testem és lelkem. Sokszor a világ összes problémáit is magamra veszem, és nagyon tud bántani, ahogy az emberek egymáshoz viszonyulnak. Kihalt a szeretet. Nehéz terhekkel megpakolt batyut cipelek a múltból, bár sokszor megpróbálok vidám és humoros lenni, valójában nem ismer senki. Nem panaszkodom, teszem a dolgomat, hol jól, hol rosszabbul, s ha néha kihajt még egy törékeny hófehér kisvirág az újabb ráncokból, azt jelenti, hogy még itt vagyok, és próbálom az…Tovább olvasom…
18+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
A dúsgazdag vállalkozó üzletember, aki homályos ígéretek és tán még ismeretlenebb, ködbe vesző alkudozások útján szerezte tehetős vagyonát, egy szép napon gondolt egyet, és úgy döntött: ha egyszer már vett egy szigetet, aminek a tőszomszédságában egy vulkán aludta évezredes, békés álmát, és látszólag semmi sem utalt arra, hogy akárcsak bármelyik pillanatban kitörhet, így a vállalkozó tüstént lecsapott a kedvező ingatlanpiaci helyzetre, és luxusmagán repülőgépével tüstént az egzotikus, paradicsomi, pálmafás szigetre utazott, hogy rendesen felmérhesse a helyzetet, és amikor mindent rendben talált, aláírta ügyvédje jelenlétében az adásvételhez szükséges hivatalos papírokat, és szinte egy hét leforgása alatt már élvezhette is aprócska gyöngyszem magánszigete minden földi kényelmét. Ferihegy…Tovább olvasom…
Esős, szomorkás reggelen, viharvert teherautó döcögött az erdei úton. A fák tövében hóvirágok, ibolyák búcsúztatták a telet. A bokrok is ébredeztek, óvatosan bontogatták rügyeiket. A hajnaloknak még foga volt, de a fülemüle, már hirdette a tavaszt. Teljesen biztos volt benne, hogy az ő trillázása kényszerítette térdre a telet. A kocsi, öreg tanya udvarára kanyarodott be, fekete füstöt pöfögve. Pocakos, kertésznadrágos, bojtos, kötött sapkát viselő, negyvenes férfi ugrott le a vezetőfülkéből. – Lajcsi bácsi! Meghoztam az ajándék tüzelőt! Világos színű, nagy bundájú alacsony kutya szaladt elő valahonnan. Barátságos farkcsóválással üdvözölte a jövevényt. – Szevasz Heki! Hol a gazdád? – Itt vagyok. Te vagy az, Karcsi? – lépett ki az istállóból egy, szikár, borostás öregember viseletes…Tovább olvasom…
16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Joó Dani az ágya alatt hasalt, a kemény padlószőnyeg nyomta hegyes állát. Két kezét fülére szorította, szemeit lehunyta, de így is hallotta a konyhából betolakodó lármát. Nevelőapja artikulálatlanul üvöltött, néha egy-egy szót ki lehetett szűrni az ordításból: a kölyköd, vacsora, takarítva, döglesz. Összetört tányérok csörömpölése, tompa puffanások, anyja sikoltása. A borús november ellenére napokig napszemüveget fog viselni. A fiú előre tudta, ma megint ez lesz. Második emeleti ablakukból leste érkező nevelőapját. Táskája, akár egy barométer, előre megjósolta az este további részét. Ha bal kezében vitte, erősen lóbálva, kitör a vihar. A vihar erőssége a lóbálás erősségétől függött. Ha a jobb kezében volt a táska, és tántorgott, viszonylagos szélcsend volt várható, mert hamar…Tovább olvasom…
Amy Dél-Amerikában, Santiagóban él férjével, Gregoryval. Két éve házasodtak össze, a karrierjüket építik. A feleség egy menő parfüméria vezetője, míg férje bányamérnök és egy neves cég vezérigazgatója. A családtervezéssel még pár évet várni akarnak. Nagy érdeklődést mutatnak a művészet iránt. Sokat járnak megnyitókra és kiállításokra. Szeretik a társasági életet. Szinte hetente összejönnek a barátaikkal. Néhányan irigylésre méltónak tartják kapcsolatukat. Az egymás iránti érzéseik kiülnek az arcukra. Ritkaság, hogy két ember ennyire egy húron pendüljön. Gregory legalább tíz évvel idősebb Amynél. A lány csillogó fekete szemei egy életre elvarázsolták. Igyekszik mindig a kedvében járni és meglepni valamivel. Amy hűséges, odaadó szerelemmel viszonozza párja figyelmességét. – Szívem…Tovább olvasom…