Tükörkép

Nézek a tükörbe, és látom megfáradt és gondterhelt arcomon a ráncokat,
és mély barázdákat. Elszomorodom.
Már nem én vagyok az a kislány, aki még nagy ritkán előbújik a tükörből, és vidáman rám mosolyog. Az összes mély vonalban ott bújnak meg életem árulkodó jelei.
Az élet és a nehézségek nem megerősítették, inkább megtörték a testem és lelkem. Sokszor a világ összes problémáit is magamra veszem, és nagyon tud bántani, ahogy az emberek egymáshoz viszonyulnak. Kihalt a szeretet.
Nehéz terhekkel megpakolt batyut cipelek a múltból, bár sokszor megpróbálok vidám és humoros lenni, valójában nem ismer senki. Nem panaszkodom, teszem a dolgomat, hol jól, hol rosszabbul, s ha néha kihajt még egy törékeny hófehér kisvirág az újabb ráncokból, azt jelenti, hogy még itt vagyok, és próbálom az életet elviselni és túlélni. Mert élni szeretek.
Tükörbe nézni már nem!