A természetben élni

A világ zajától távol vágyik az én lelkem.
Az erdő mélyébe, egy tölgyfa rejtekébe,
a földbe épített csodavilágomba.
Oda, hol nem bántanak az emberek,
nem ér el a világ gonoszsága.
Csak én, a könyvek, a természet,
és a csendes magányom.

Oda vágyik lelkem ki a természetbe,
a fák lágy ölelésébe.
Csak a szél kopogna be néha ajtómon,
ott írnám verseimet hófehér papíron.
Kiírva magamból mindent, mi bántó,
csak a szép maradna bennem,
hisz ott senki nem bántana.

Nézném a természet alkotta csodavilágot.
Egyedül lennék, mégsem lennék magányos.
Ahol a fák beszélnének hozzám,
hisz halkan suttogva mesél az erdő.
A futó patak csobbanása ide hallik,
a föld alatti pici házba.

Ahol barátod a természet,
és lelked összeér az éggel.
Oda vágyik az én lelkem.
Ez lenne az én világom.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.