Lélekölelés

Hajnali ködpára ölelte át a fákat,
szellő futott arra, megsimítva ágaik.
Álmosan nyújtózkodtak az ég felé,
az első napsugár cirógatta leveleik.

Az árvalányhaj lágyan lábamhoz ért,
oly szép, akár a menyasszonyi fátyol.
Lépdeltem egyre beljebb az avaron,
és megleltem az öreg mohos tölgyfát.

Leültem elé, lelkem megpihenhetett,
magamhoz ölelve a végtelen csendjét.
Benne elmerülve, ellennék itt örökre,
összekapcsolódva éggel és Földdel.

Virágot bontott a szép természet,
szerelem sarjad a madárfészekbe.
Suttogva beszél az erdő, a mező,
a végtelen csendet itt megleltem.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.