Mint az anyaméhben

A szellő harmatos
hűs zenét muzsikál.
Ringatózik a sok levél
fák zöld homlokán.
Rám néz az ég nagy,
fénylő, kék szemével.
Megint egy új nyári nap,
áhítozó szép reménnyel.
A Föld szívén taposunk,
reggel, nappal, este, éjjel!
Autók tömegével!
Léptek súlyával!
Patadübörgéssel!
Tankok hadával!
Tiszta, drága vérrel!
Aztán virágot ültetünk,
hogy tegyünk vele szépet.
Tűzarcú Napkirálynő!
Most hozzád beszélek!
Sugaradból bölcsőt fonnék.
Selymest, lágyat, fényest!
Belebújnék, elaludnék
örökre benne, időtlen!
Aranyszínű fényszalagon
lebegnék a széllel.
Azt sem tudnám, hogy
ki is vagyok!?
Jó lenne, mint régen!
Nem érezni semmi rosszat,
mint az anyaméhben.

Hozzászólások (4 darab)