Lehajtom fejemet
Rábai Gabriella
Mikor majd nem számít már semmi...
A mindenek felett, eddig a legfontosabb,
a mélabús közömbösségbe belezuhan.
Csak legyintek majd, nem is a kezemmel,
hanem egy rám törő émelyítő gondolattal.
Nem ellenkezek, lebegek a hideg-sötét
elmúlás tengerén, idő függvényében
az elkerülhetetlen halál-torkolatban.
Ilyenkor legnagyobb kincsed az emléked!
Mint egy gyönyörű festményről lepattanó
színes festékek, az életed apró darabjait
látod egy széthulló mégis egészben.
A mindenek felett, eddig a legfontosabb,
a mélabús közömbösségbe belezuhan.
Csak legyintek majd, nem is a kezemmel,
hanem egy rám törő émelyítő gondolattal.
Nem ellenkezek, lebegek a hideg-sötét
elmúlás tengerén, idő függvényében
az elkerülhetetlen halál-torkolatban.
Ilyenkor legnagyobb kincsed az emléked!
Mint egy gyönyörű festményről lepattanó
színes festékek, az életed apró darabjait
látod egy széthulló mégis egészben.
Hozzászólások (3 darab)
Rábai Gabriella (2026.04.26. 20:35)
Szeretettel köszönöm szépen! 💞
Rábai Gabriella (2026.04.18. 14:41)
Szeretettel köszönöm szépen! 💞
Lohan Weel 💠 (2026.04.18. 13:58)
Gratulálok szeretettel.❤️ Gyönyörű.
Jelentkezz be, hogy hozzászólhass a vershez!
További hasonló versek az Elmúlás témájú versek közül: