A tenger

Brigitta

Szeretem nézni a tengert,
megzabolázhatatlan szépségét,
mely hatalmas kaméleonként
percenként változtatja színét.

Hol szelíden, kéken, simogatón
ölel át, s ringat mint ősanya,
hol megvadul, s elkékül dühében,
útjában mindent elpusztítana.

Hullámkaréjok követik egymást,
nagy robajjal a partnak csapódnak,
s mint fiatal megszelídült csikók,
megadón, halkan, visszahúzódnak.

Sodorják magukkal a felkavart fövenyt,
a gyöngyházkagyló-törmelékeket,
Hogy aztán újult erővel ismét
verdessék vadul a szirteket.

Nyomukban nem marad más, csak homok,
mely úgy szalad ki a talpad alól,
mint homokórán lepergő idő.
Hasztalan menekülsz sorsodtól.