Anyámról

Brigitta

Még mindig úgy látom anyámat,
mint régen, ifjúkorában,
amint ment le a Főutcán,
fiatalon, frissen,
tarka szoknyája
meglibbent a szélben,
s aztán karcsún, üdén
eltűnt a napfényben.
Nekem ő sohasem lesz öreg,
dús, hullámos haja
hiába lett őszes,
mosolygó szép szeme
régóta fátyolos,
délceg termete is
hasztalan lett hajlott.
Hiába igyekszik,
már csak aprókat lép,
azt is félve teszi,
nehogy még elessék.
Csak akkor élénkül meg,
mikor engem meglát,
ráncos arcán boldog,
lágy mosoly suhan át.
Átölel, megcsókol,
s míg haját rendezi,
aggódva kérdezi:
Otthon minden rendben?
Jól vagy, kicsi lelkem?

Jól vagyok, s mondanám,
de hang nem jön ki számon,
nekem van a legjobb
anyám a világon!