Anyám háza

Brigitta

Lassan baktatok a jól ismert úton,
kezemben árva virágkoszorú.
Anyám házában nem vár senki, tudom,
ezért vagyok végtelen szomorú.
Hová tűnt a hang, a ház, amely otthon illatú,
s édesanyám, az örök mosolyú?
Hol ismertem a kertnek minden szögletét,
hová ma, Anyák napján hazamehetnék.
Üresen áll a ház, mely otthont nyújtott,
hol nevelkedtünk, s eldőlt a sorsunk.
Hol tavaszonként egy vadgalamb búgott,
mi hallgattuk, és anyánkkal dúdoltunk.
A „sötétségbe borult” esti úton
a házra az éj fátyla borult.
Szívem elszorult, patakzott könnyem,
s tudatosult: nincs meleg otthon többet.

Idézet: Oravecz Paula: Dudvatépés