Emlékké lettél

Nem kiált, nem kérdez, csak halkan jelen van,
mint könyvjelző pihen a sűrű sorokban.
Egy préselt szirom, mi színét rég elvesztette,
de a percet, azt a percet, örökre megőrizte.

Ujjbegyem alatt a papír érdes múltja,
az el nem mondott szót is újra meg újra
a fülembe súgja, mint távoli, lágy zengés,
melyben nincs már fájdalom, csak megbékélés.

Vannak kincsek, miket nem lát soha senki,
mégis a fénye lelkemet zenével betölti.
És olykor, ha csendesül a világ zaja kint,
kinyitom a könyvet, s rám mosolyogsz megint.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.