Visszatérő szárnyak

Messzi tájak porát hozza szárnyuk,
ég és föld közt megfeszülve,
hosszú útjuk minden rebbenése
hazafelé tart reménykedve.

Vajon emlékeznek még
a régi otthonukra,
a kémény szélére,
a csend ízére?

Az emberek nézik az eget,
nem kérdeznek, csak tudják,
hogy visszatérnek
a tavalyi gólyák.

Fehér tolluk békét hordoz,
fekete szárnyuk árnyékot ad,
Visszajönnek minden évben,
hűségük megmarad.

S ahogy köröznek az égen,
szívünk is velük röpül,
mert hol a gólya megpihen,
ott az ember nincs egyedül.

És amikor megérkeznek,
megszépül a házunk tája.
Felmelegszik régi fészek,
mintha az idő nem is telt volna.

Emlékszik még villanyoszlop és faág,
s ilyenkor bennünk is valami hazatalál.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.