Csak egy délután

Az árnyék előttem jár barnás-zöldes fövényen,
Lépteim nyomában megbújik a végtelen szerelem.

Fehér hosszú ruhámba bele-belekap a szél,
Madarak szállnak felettem,
Egy sirály is elkísér.

Hallom hangod a távolból, megszólít a lelked is,
Azt súgja, várj meg, ne szaladj el, ne játsszál velem, te kis hamis!

Csak egyetlen délután azon a homokos fövenyen,
Átkarolt, és csókja után tudtam, hogy őt keresem.

Egy pillanatra megállt az idő, és a homokórában a homokszemek,
Tudtam, hogy virradóra nem lehetek tovább veled.

De akkor abban a percben, miénk volt a pillanat,
Nem gondoltam azon, hogy holnap majd mit nem szabad.

Tengerszínű kék szemedben megláthattam önmagam,
És a napfény ölelésben megtaláltam az utam.

Elengedlek, szállni hagylak a végtelen kékségbe,
Nem hagyhatom én magamat belehalni ebbe az érzésbe.

Rád gondolok éjjel s nappal benne futsz a véremben,
Most már elkísérsz az úton még e földi létemben.

Itt ülsz bennem, szívem legmélyebb zugában,
Míg élek,
Egy pillanatra megmutattad nekem, mit jelent az élet.

Most el kell mennem, elbúcsúzom,
De tudom egyszer majd visszatérek,
Hisz megírtuk régen,
Ez a sorsunk, ez nekünk a Végzet.

Addig gondolj rám, soha ne felejtsed,
Ott ülök benned, és szeretlek!

Találkozni fogunk megint, ha majd delet üt az óra,
Kattanó, nyikorgó rezes mutatója.

Hozzászólások (2 darab)