Utazás a lelkem körül

Ott álltam a holnap küszöbén. A kezemet az ajtó kilincsére helyeztem. Fél lábbal már kiléptem az ajtón. Hátra
sem akartam nézni többé. Lezártam egy korszakot. Felkaptam kissé megkopott bőrkabátom. Fejembe
belehúztam a kalapom. A taxi az utcán várt rám. Fogtam a bőröndöt és letöröltem az utolsó nyomasztó
könnycseppet is, ami lecsordult az arcomon. Éreztem a változás szelét. Behuppantam a taxiba. És közöltem
tárgyilagosan: – a reptérre legyen szíves!
Este volt már, éjszakai járatra foglaltam jegyet. Ahogy a taxi halkan suhant az üres utcán. Az ablakon át a város
fényei pislákoltak, mintha búcsút intenének nekem. A szívemben egy furcsa vágy kezdett ébredni, a vágy az
ismeretlen felé, az ismeretlen jövő felé. Ahogy a reptér közeledett, egyre inkább éreztem, hogy ez az út nemcsak
fizikai lesz számomra, hanem valami sokkal mélyebb belső átalakulás is. Ahogy az est sötétségében elindultam a
vadonatúj kaland felé, a vágy és a remény hajtott ott legbelül, talán most végre megtalálom, amit mindig is
kerestem.
Ahogy a repülőgép leszállt a balinézi repülőtéren, azonnal éreztem, hogy valami különleges vár rám az
egzotikus szigeten. A forró trópusi levegő megsimította az arcomat, amint kiszálltam a gépből. Az illatok és
hangok új világba repítettek.
Elindultam valami új felé, már várt egy színes virágfüzér és egy helyi vezető, később megtudtam, Ketou-nak
hívják, ami második fiút jelent. A segítségemre volt az útmutatásban. Ahogy az autó suhant át a zöldellő
rizsföldeken és az ősi szent templomok mellett, lassan elkezdett megnyugvás szállni lelkemre. Minden zöldellő
falevél és a szikrázó napfény úgy tűnt, mintha a belső békét, harmóniát nyújtaná.
– Mi szél hozott ide téged, kedves hölgy? – kérdezte tőlem érdeklődéssel.
– Önmagam keresése. – válaszoltam, majd így folytattam: –
Úgy érzem, kiégtem a munkámban, valahogy a célok sem vezérelnek igazán, valami hiányzik itt bennem, valami,
ami miatt az energiáim átmentek mínuszba. Keresem a miérteket, keresem a válaszokat az utam, amin haza
térhetek ott bent a lelkemben is.
– Ketou elmosolyodott, majd kedves hangon így szólt hozzám: –
A belső békét magadban kell megtalálnod, amikor elengeded az Egót, amikor rájössz, nem függsz senkitől,
amikor megtalálod a csended, ott a lelked mélyén, rátalálsz önmagadra! Hisz ki tehetne boldoggá? Egy idegen?
Nem! Te teheted magadat azzá, azáltal, hogy elfogadod, aki vagy és nem akarsz megfelelni senkinek. Jó helyen
jársz – folytatta. Meditálj! Kapcsold ki a külvilág zaját, és engedd magadba a természet áramlását, ha megteszed,
ha megérted a vonzás törvényét, hogy a pozitív energia pozitív energiát szül, ha megérted, hogy be kell engedned
az elengedést, és meg kell élned a bánatot is, rátalálsz önmagadra! A halált fogd fel úgy, hogy ez a lélek útja és
most hazatér. Egy földi testben volt átutazó eddig, ami csak ideiglenes állapot.
Szavai elgondolkoztattak.

A napok folyamán felfedeztem a sziget titkait, találkoztam barátságos emberekkel, és mély beszélgetéseket
folytattam a helyi kultúráról és hagyományokról. Ahogy összeolvadtam a természet szépségével és a helyiek
kedvességével, kezdtem azt érezni, hogy ez az utazás nemcsak a távoli tájak felfedezéséről szól, hanem a belső
utazásról is, ami önmagam felfedezését jelenti. És minél mélyebbre ástam, annál több rejtett kincset találtam
magamban, amiről eddig azt sem tudtam, hogy léteznek. Ketou-nak igaza volt. A béke szép lassan lényemre
telepedett, és most először éreztem azt, hogy valóban HAZA TÉRTEM.

Egyik nap a tengerparton egy kis kiálló sziklán ültem a naplemente aranyfényében, csendesen meditálva és
éreztem az óceán végtelen erejét. Miközben a nap lassan lenyugodott, s a horizont alá süllyedt, valami új vette
kezdetét, reményekkel telve tekintettem a holnap felé. Bali sok mindenre megtanított, egy rohanó világból
jöttem, és itt kicsit megállt az idő. Minek rohanni? Gyorsan peregnek le óránkon a homokszemek. Néha meg kell
állni, a mosatlan megvár, a munkát senki nem végzi el helyetted, de az időd véges, az nem megvásárolható. A
lélek elfárad és haldoklik, egy idő után elveszik a fényed, de ha hagyod, hogy egy percre megálljon az idő, és
észreveszed a jeleket, egy kicsit szárnyalhatsz. Nézd meg a déli népeket, nézd meg, hogy mennyivel másabb a
hozzáállásuk mindenhez, persze nem mindenki teheti meg, hogy olyan legyen, mint ők, mert a társadalom formál
minket is, a légkör, a hozzáállás, az anyagiak mind-mind befolyásolnak, de mégis tehetsz magadért valamit!
Engedd el az Egót és hagyd kicsit szárnyalni azt a kék madarat! Meglátod, a világ is megváltozik kicsit
körülötted. Dominóelv, mosolyogj és a világ visszamosolyog rád!