Az vagyok

Papp Barbara

Amőba vagyok a bolhákon,
egy kelletlen folt a ruhákon.
Egy feles korty, mely íztelen,
egy néma gátlás, mi meztelen.
Egy undorító testrész, mit szégyellek,
egy gondolat, melyben szédelgek.

Egy feles gondolat, mely bolyong,
egy kíváncsi kérdés, mely tolong.
Egy választ váró gyönge harmat,
egy válaszíró, alkotó bántalmat.
Várom az eseményt, a borzalmat,
várom a jó tettet, a bonyodalmat.

Várom, hogy íródjon történetem,
hisz a ruhán egy folt lettem.
És ha folt vagyok, akkor legyőznek,
valami ellenszert majd kifőznek.
Egy gonosztevő vagyok, ki árt,
egy íztelen, mely keseríti a lekvárt.

Egy elégia vagyok, mi elégedetlen,
egy foszló emlék, elérhetetlen.
Egy pecsét vagyok a levélkén,
egy csöppnyi vízcsepp a levélkén.
Egy parázs, mely kialudni kél,
egy fán ringatózó utolsó levél.

Egy apró részlet vagyok, nem más,
egy fuvallat, egy piciny alkalmazkodás.
Egy erőtlen kis lárva, talán bogár,
egy hazug ember, egy csapodár.
Egy zenei hang, mely érthetetlen,
egy apró szösszenet, elérhetetlen.