Harmincnyolc éves lettem én...

Nem is tudjátok,
Milyen szerencsések vagytok,
Ki szólítja szüleit, s azok felelnek,
Boldogabb ember nem is lehet.

Öleld, szeresd,
Amíg csak lehet.
Nem tudhatod, mit hoz a holnap,
S meddig élvezheted, hogy veled vannak.

Számadás ez a nap,
Teljesen más, mint a többi harminchét szülinap.
Rengeteg mindent elvitt a Duna sodrása,
Megmaradt nekem szívem fájdalma.

Aznap mind a ketten meghaltunk,
De csak a te szíved az, mi elhalkult.
Megszűnt dobogni,
Nem tudtál tovább velünk maradni.

Próbálom a megmaradt darabokból,
Az életem felépíteni valahogy.
Amint pofás lesz az építmény,
Lerombolja valami ismeretlen körülmény.

Szedegetem darabkáim,
Leplezem fájdalmas pillanataim.
Néha nem csak belülről sírok,
Kívülről is zokogok.

Születésnap...
Más, mint a többi nap.
Idén az első,
Mikor nem vagyok izgatott ettől.

Kerülöm a saját érzéseim,
Nem könnyű a veszteséggel szembenézni.
Nem sír, ki nem szeretett,
Ki érzelmekkel tele, csak az vesztett.

Elvesztett egy gyermekkort,
Egy embert, ki mindig vele volt.
Soha nem gondoltam, hogy nem leszel,
Hogy ezen a napon már nem lepsz meg.

Az élet megy tovább mondják...
Kinek? Talán kit nem mar a gyász.
Minden első nehéz,
Ez a nap sem lesz másképp.

Születésnap...
Nem gyertya és nem virághad.
Pofonok után felnőtté válás,
Isten éltessen sokáig...

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.