Feltekintettem az égre, hófelhők gyülekeztek felettem, hópelyhek hullottak rám, téli tájjá varázsolva a világot.Tovább olvasom…
Fagyos a nap mindenáron, fehér csend ücsörög a tájon. Fordul a föld a napsugáron, káprázik a szem az olvadáson.Tovább olvasom…
Ott felejtettél egy pillanatban, ahol még hittem benned, talán. Azóta fájó és üres csend van, mint egy terem, amit elhagytál.Tovább olvasom…
Az ajtóhoz lép... harap egyet a csendből, mit fogai közt csikorgat. Gondolatot tép.Tovább olvasom…
Piszkos árkádok közt remegő fény, kémények füstpillangói takarják a napot, kormos, vén falak, üszkös emlékek, lidércként a jó és rossz közt tévelygek.Tovább olvasom…
Ott, ahol megállni láttam az időt, végtelen fehér takaró alatt, mesék birodalma ölén,Tovább olvasom…
Ezüst álmot lehel a néma tél, Csillagpor szitál, hol a szél mesél. Dermedt ágak közt csend ringatózik, S a fagy szívében is fény lakozik.Tovább olvasom…
Vakító, fehér hótakaró ropogtatja lépteinket, az ágak, fák hókontúrtól kirajzolódnak szemünkben.Tovább olvasom…