Nem hallgatok tovább, minden szót kimondok, bennem a visszafojtott évek hangja zúg, dobog. Többé nem hallgatok, nem nyel el a félelem, széttöröm a csend falát, nem maradok névtelen.Tovább olvasom…
Kinyúlnak felettünk az aggódás masszív-szilárd polipcsápjai. Hold-sárga vészterhes csillagokkal fenyeget bennünket a koromsötét éj. Cécós öröm, vagy tompított bánat-kollázs egyre megy – visszavágyott emlékeket nem hagy nyugodni. Mindenütt ott szunnyad a félelem. Az ember sejt-rostjaiban gubancos világunk kötelmeiből sokszor nincs biztosított kiút. Többfajta fájdalmak hét tornyába bezárva nem tartozhat senki a másikhoz. Mélytengeri gyermekkorból nagy nehezen felszínre bukva ritka-oázisú sivataggá lett szépreményű felnőttkor. Lecsavart lánggal, takarékosan égetett életekben baklövések termelték ki másoknak túlélések receptjét. Emlékek komisz szele túláradón szívbillentyűk hangján átcsap.Tovább olvasom…
Nincs köztes állapot, elérkezett a végszó, Szívem, lelkem már nem köti semmiféle béklyó. Rám borul a csend, társam a magány marad. Lépte halk, némán mellettem halad.Tovább olvasom…
Most örülj a napnak s a pillanatnak, mert csend van. Csend és békesség,Tovább olvasom…
„Nézd Mama, szörnyet látok!” Unokám e szavakkal lep meg lefekvéshez készülődve. Ugyan, dehogy,Tovább olvasom…
Vártam rád sokáig, de te nem jöttél el. Már úgysem számít semmi, már úgysem érdekel. Teltek a napok oly gyorsan lepergett a homokóra, Én voltam az életem legnagyobb bohóca.Tovább olvasom…
A lakat több mint rozsdás vas a kapun, nem csupán zár, hanem határvonal, amely elválaszt kintet és bentet, láthatót és rejtettet, kimondhatót és titkot.Tovább olvasom…
Egy reggel, az ablakomban rút, fekete szemű keselyű nézett velem farkasszemet. Megrémültem, a félelemtől remegett testem, hangom elnémult. Uram: szelíden szólj, s küldd el a keselyű halálmadarat. Lányom: erős ez a madár!Tovább olvasom…