Dilemmázás esti meseolvasás előtt

„Nézd Mama, szörnyet látok!”
Unokám e szavakkal lep meg
lefekvéshez készülődve.
Ugyan, dehogy,
csak a szemed csal meg, drága Gyermek –
feleltem a kisdedemnek,
de nem hisz nekem az istenadta.

„Nem láttam csak egy pillanatra,
eltűnt már a szemem elől” –
panaszolja gyermeklelke.

Talán szörnyes mesét nézett,
és az elméjébe beférkőzött.
Gondolkodom ezért egyre
miként altassam majd este,
előveszem a Grimm meséket
attól talán nem ijed meg,
olvassak fel abból neki?
Bár manapság az a nézet
félelem van abban is bőven.

Vagy talán a telefont vegyem
el unokámtól végleg,
lelkének melyik árt
kevésbé, tényleg?

Határoztam másképp ezért,
magam írok neki mesét,
hol félelemnek csírája
nem lesz abba beleírva,
sajnos a környezetből árad bőven,
temérdek szenny és mocsok,
mi átmossa a gondolatot.

Az én mesém az életről szól,
hol boldog gerle vígan dalol,
öleli a kedves párját,
víg dalt zeng a fiókáknak,
mindnyájuknak jó a kedve,
félelemnek híre sincs,
boldogságuk drága kincs.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.