Leültem vaságya szélére, hideg keze tétlen, erőtlen, kék íriszén üveges, kifakult csillogás, tudom, eljön lassan az elmúlás.Tovább olvasom…
Advent van, csendben lépked az utcán, a fények lassan gyúlnak az ablakban. Minden láng egy apró remény, s a szívünkben is világít, bárhol is legyél.Tovább olvasom…
Mikor unokáimat simogatom álomba, eszembe jut mikor én gyermek voltam. Nagyanyám két dolgos simogató keze, fejemet oly lágyan, féltőn simogatta.Tovább olvasom…
Egy csendes éj néma sötétjében magányos nagymama ül karosszékében. Aludni már nem tud, ezért gondolkodik, hol rontotta úgy el, hogy magányos megint.Tovább olvasom…
Nagymamám háza volt a csodák palotája, kis patak mellett csendben állva. Kicsiny kis ablakán a napsugár játszik, szívembe melegség költözik.Tovább olvasom…
Nagymamám mindig arról mesélt, Nem a szépség fő erény. Mikor gyerek voltam, Eme mondatával nem foglalkoztam.Tovább olvasom…
A nagymama nagymamaként szeret. Most nem ő a szülő, ő szeme helyett, szívével néz gyermeke gyermekére. Szíve szeretettel, szeme könnyel telve.Tovább olvasom…
Porcelánbaba arca, csak virít hófehéren, aranymáz csillog rajta virágfüzér körbefonja.Tovább olvasom…