Az újév, pár nap és Bekopog az ajtón Ő. Hiába késleltetném, ő Csak egyre jön.Tovább olvasom…
Hajamban megcsillan fehér porhó, mellőlem sok év messzire szökött, bár tortáimon nem volt csillagszóró, az idő bizony eljárt fejem fölött.Tovább olvasom…
Hetvenen túl, már másképp látom, Másképp élem az életem. Kicsit lassan, komótosan kezdem a napomat. Nem rohanok, hisz nincs is hova sietni.Tovább olvasom…
Van bennem egy csendes világ, hol a gondolat is puha lesz, ahol a szív nem kér magyarázatot, csak engedi, hogy érezzek.Tovább olvasom…
Hatvanhét éves lettem én – áprilisi meglepetés talán talány.Tovább olvasom…
Az idő nem kopog, csak mellém ül csendben, mint egy régi barát, kitől sosem féltem. Rám néz, mosolyog, s azt mondja halkan: „Nézd csak, mennyi mindent hord a szíved magában.”Tovább olvasom…
Nézem az eget, nézem a madarakat, de nem tudom utolérni magamat. Hűvös ez a hideg szél, mint gyerekkoromban, érinti öreg nyakamat. Mennyi idő ment el, és még mindig itt ülök, nézve a horgászbotomat, gondolkozva gyerekkoromra, csillogó víz fényét nézve a múltba mélyülök.Tovább olvasom…
A kirakatban csillogó kék ruha, egy kövekkel kirakott szandál. Elképzeltem őket magamon, ahogy belépek az ódon ajtón.Tovább olvasom…