Fekete kendőm takarja fátyol Napod. Sötét árnyak közt vezet hozzád édeskés illatod.Tovább olvasom…
Átkozottak gyermekei vagyunk mi az éjszakában. Kormos, fekete hajunkTovább olvasom…
Szorító lélegzet, lüktető érzések, Túl fullasztó lett a magány. Gyakran kísértenek meg a rémképek, Néha rossz útra vitt a vágány.Tovább olvasom…
Hiba lennék az isteni gépezetben? Ez egy ilyen végzetes nap: fecnikre tépkedem lelkem véget sosem érő körkérdésekben.Tovább olvasom…
Visszhangok ölelnek körbe, véresen világít a telihold. Visszakapom-e valaha, amit elvettél?Tovább olvasom…
Holt fény a tekinteted. Arcomra dermed a mosolyod. Elhervad a lelkem, ahogy az árnyad körbeöleli sebzett testem.Tovább olvasom…
Amikor saját maga ellen fordul a természet, Az elme csendháborításában szenved a lélek. A fények kihunynak, sötétben suttogó árnyak – Sötét alagutakban zakatoló vágyak.Tovább olvasom…
Poros úton némán haladok, Csak a magány egyetlen társam. Hív magához, mégis eltaszít, Mint a sorsom gonosz barátja.Tovább olvasom…