Rémület Tyúkolfalván

Nemrég hallottam a szomszéd faluban, Tyúkólfalván, hogy évekkel ezelőtt a tyúk asszonyságok pár hónapig rémületben éltek. Esténként valaki a házuk körül ólálkodott.

Van köztük négy barátnő: Zöldike, aki mindig zöld ruhában van; Kitti, aki a kéket szereti; Lilla, aki csakis lila ruhákat hord; és Sári, aki narancssárgába öltözik.

Ők négyen annyira megijedtek, hogy összeköltöztek, és amikor a Nap nyugovóra kezdett térni, akkor nem hagyták el a lakást. Ez a félelem tartott vagy négy hónapig, de annyira elfáradtak, hogy esténként nem is aludtak. Négy hónap ide vagy oda, de nagyon megunták a bezártságot, ezért eldöntötték, hogy a dolog végére fognak járni.

– Zöldike, te vagy a legfiatalabb, ezért te fogsz elsőnek kilépni a lakásból! – szólt Sári.
– Nem! Én? Nem! Az biztos, hogy nem én leszek! – válaszolta ordítva Zöldike.
– Jó, rendben, de ki vállalja? – tette fel a kérdést Sári, de senki nem válaszolt. – Jól van, akkor hozok négy darab gyufaszálat. Egyet eltörünk, és úgy fogunk négyen húzni, hogy aki a legrövidebbet húzza, az lép ki először a lakásból.

Sári odament a konyhaszekrényhez, a fiókból kivette a gyufát. Kinyitotta, kivett belőle négy darab gyufaszálat, az egyiket eltörte, majd egy tálkába beletette. A tetejére terítőt tett, hogy senki ne lássa a gyufaszálakat. Odavitte az asztalhoz, letette a közepére, és egyet húzott. A többieknek nem kellett, mivel Sári húzta a legrövidebbet. Senki nem szólt, csak mosolyogtak a csőrükkel. Sári egy kicsit mérges volt, de legyintett egyet, és ő is mosolygott egy nagyot.

Eljött az este, mind a négyen reszketve álltak az ajtó előtt. Nem merték kinyitni.

Nemsokára meghallották, hogy megint mászkál odakint valaki, de most úgy érezték, hogy többen vannak. Ijedtükben mind a négyen szaladtak az ágyukhoz, beleugrottak, és a takarójukat a fejük búbjáig húzták. Nem akartak hangokat hallani, de sajnos a hangok egyre közelebb jöttek. Senki nem mert kijönni a takaró alól, mintha az valami védelmet adott volna nekik.

A hangok még közelebb jöttek, és pár másodperc múlva kopogtak az ajtajukon.

– Sári! – suttogta Lilla. – Menj, és nézd meg, ki az!
– Én? Miért pont én?
– Mert te húztad a rövidebbet.

A kopogás egyre gyorsabban ismétlődött. A négy barátnő felkelt, és odamentek az ajtóhoz. Úgy döntöttek, hogy együtt fogják kinyitni az ajtót.

– Egy, kettő, há… – ennyit mondott Kitti, de nem merte folytatni. Az ajtón megint kopogtak.
– Egy, kettő, há… rom – és kinyílt az ajtó.

Kitti, Zöldike, Sári és Lilla mind a négyen úgy álltak ott az ajtóban, hogy a szemük csukva volt. Nem merték kinyitni, nehogy lássák, ki zaklatja őket.

Lehet, hogy egy kutya?
Lehet, hogy egy farkas?
Lehet, hogy egy róka?
Bármi lehetséges.

– Sziasztok! Bocsánat a zavarásért. Szeretnék bemutatkozni – szólt egy kellemes idegen hang. – Kakas Kalán vagyok, ők itt a barátaim: Lázár, Vince és Ubul.

A négy barátnő ebben a pillanatban kinyitotta a szemét, és mosolyogva nézett a fiúkra.

– Sziasztok! Én Zöldike vagyok, ő itt Sári, Lilla és Kitti. Segíthetünk valamiben?
– A szomszéd faluból jöttünk, és titeket kerestünk.
– De miért pont este jöttetek? – kérdezte Sári.
– Mert szeretnénk nektek udvarolni, de féltünk, hogy az itt lakó kakasok nehogy elzavarjanak minket.
– Gyertek be, szeretettel látunk benneteket – hívta be a fiúkat Sári.

Azon az estén a rettegés elhagyta Tyúkólfalvát, és visszaállt a félelem nélküli élet. Egy év múlva a négy barátnő egyszerre, egy napon ment férjhez. Azóta is ott élnek boldogan Tyúkólfalván.