Zümi és Döngicse elképesztő kalandjai

Egy csodaszép mezőn, ahol rengeteg szorgos apró nép élte napról napra életét. Szebbnél szebb élénk virágra szállva a ragyogó napsütésben. Ott volt egy méhkas a fán. Kitűnt a méhsereg között egy aprócska méhecske, Zümi. Zümi kis termete ellenére nagyon is kivette a részét a munkából. A mai napon kiküldték a többiekkel együtt virágport gyűjteni. Boldogan el is indult a napfényben. Szebbnél szebb virágok csalogatták édes illatukkal Zümit. Virágról virágra szállt, a kedvencei a sárga virágok voltak, mert több volt rajtuk a virágpor. Repült egyik virágtól a másikig. Észre se vette, hogy társai már rég elmentek haza. Már a nap is aludni készült. Zümi is nagyokat ásítozott. A csillagos ég takarója már fent volt az égbolton. Keresnie kellene egy virágot, ahol aludhatna, de körülnézett, és csak egyet látott, ami még nem csukódott be teljesen. Egy gyönyörű pipacsot vett észre, odarepült gyorsan, már éppen nyugovóra térne, váratlanul egy pufók kis dongó, csupa virágporosan ott aludt. Álmosan ránézett a kis betolakodójára. Így szólt:
– Hé, hé! Ez az én virágom! Én fogok itt aludni!
– Keress magadnak másik virágot! – mondta mérgesen Döngicse. Zümi megszeppenve így válaszolt:
– Kérlek, engedd meg, hogy itt aludjak! Az összes virág becsukódott már, ketten is elférünk.
– mondta Zümi. Döngicse egy darabig még dúlt-fúlt, de aztán beadta a derekát.
– Na, jól van! Az én nevem Döngicse – mondta morcosan.
– Az enyém Zümi – válaszolta álmosan a kis méhecske. Ezzel lezárták a beszélgetést, álomba merültek mind a ketten. Másnap ébredezett a két kicsi rovar. Javában a nap kezdte ontani fényes sugarait. A gyönyörű pipacs szirmán egy veszedelmes árnyék rajzolódott ki, a gonosz teremtmény vékony, de vaskos, erős lábai végén kampószerű „karmok”. Erős csáprágója a fegyvere. „Ő” Kampós, az imádkozó sáska. Várt és várt a gyönyörű virágnál türelmesen. A két kis rovar nem sejtette, milyen veszélyes élőlény várakozik rájuk. Ezalatt Zümi és Döngicse várták, hogy a virág a nap melegére kinyíljon. Lassan a napfény simogatni kezdte a pipacs szirmait. Nyílni kezdett a csodálatos virág. Döngicse meglátta a fura árnyékot, egyszeriben hirtelen a föléjük tornyosuló Kampós alakját, a két kis rovar megijedt a hatalmas látványtól. Döngicse gyorsabb volt, sikerült kiszabadulnia. De szegény Zümi ott maradt, és Kampós őt sajnos elkapta. Próbált a kis méhecske kiszabadulni, de a sáska erősen tartotta. Döngicse érezte, hogy valamit tennie kellene, visszarepült a sáska elé, kerekedett, a virágport, ami rajta volt, egy gyors mozdulattal beleszórta a szemébe. Kampós elengedte a szorító „karmok” közül Zümit, nem látott semmit. Villámgyorsan menekülni kezdett Zümi és Döngicse. Menekültek, ahogy csak bírtak, néha-néha hátrapillantottak, jön-e utánuk az ádáz támadójuk. Egy darabig nem követte őket, de aztán a semmiből előkerült Kampós, utánuk eredt, tudni kell, hogy Kampós, a sáska nagyon gyors állat. Ahogy menekültek gyorsan, Zümi nem vette észre a kifeszített ragacsos pókhálót, beleragadt. Döngicsének épphogy sikerült valahogy kikerülnie. Kampós a pókháló láttán eliszkolt. Zümi félelmében vergődni kezdett, próbálta magát kiszabadítani, de elfáradt. A ragacsos háló a fogságában tartotta. Esélytelen a szabadulás, gondolta a kis méhecske. A mozgásra lassan közeledett, egyre csak közeledett egy keresztespók, már éppen támadásba lendült volna, amikor csak úgy a semmiből odarepült egy darázs, a neve: Fullánk. Látta, hogy a kis méhecske bajban van, gyorsan ki kellett találnia valamit. Eközben Döngicse is gondolkodott, hogy szabadíthatná ki a kis méhecskét a keresztespók fogságából. Fullánk kieszelte, hogy eltereli a pók figyelmét, így is tett. Elkezdett előtte ide-oda röpdösni. Döngicse villámgyorsan odarepült a bajba jutott Zümihez. Próbálta kiszabadítani. Fullánk kitartóan feltartotta a nyolclábút. A pókfonál lekerült végre, de a ragacsos háló nehezebbnek ígérkezett. Döngicse megpróbálta oldalról, de a háló erősebb volt. Utána minden irányból húzkodta, tuszkolta a kis méhecskét. Fullánk egy pillanatra odafordult, ennyit mondott:
– Menj neki a hálónak teljes erődből, kis dongó, szakítsd át a hálót!
– kiabálta Fullánk. Döngicse úgy is tett, megfogadta a tanácsot. Hátra repült, nekirugaszkodott, teljes lendülettel repült a pók hálójának, sikerült átszakítania. Kiszabadította a bajba került Zümit. A mentőakció végre sikerült. Fullánk látta a szeme sarkából, hogy mind a két kis rovar szabadon röpdös. Odarepült hozzájuk, így szólt:
– A nevem Fullánk! – mondta a darázs.
– Az enyém Döngicse – felelte a kis pufók dongó.
– Az enyém pedig Zümi – válaszolta pihegve a kis méh.
– Nem szabad két kis rovarcsemetének egyedül röpdösnie a mezőn.
– Sok veszélyt rejt magában.
– Most pedig sipirc haza! – mondta Fullánk kicsit szigorúan. A két kis rovar úgy is tett!
– Szia, Fullánk! Köszönjük a segítséget. – mondták egyszerre.
Zümi és Döngicse barátok lettek. Együtt röpdöstek virágról virágra.
Vége