A testvéri szeretet

Még amikor kicsi voltam, rengeteg időt töltöttem a nagypapámnál Tomival és Jankával, a két kistestvéremmel. Tomi és Janka állandóan civakodtak egymással, még a papánál is. Egyszer nagyon csúnyán összekaptak, és nekem azonnal ez csúszott ki a számon:
– Rosszabbak vagytok, mint egy kutya és egy macska!
Ekkor papa, aki eddig némán ült a karosszékben, halkan megjegyezte:
– Azok azért nem civakodnak ennyit, mint ti...
Janka erre megszólalt vékony, pösze hangján:
– Papa, de a macka ész a kuta nem szeletik egymászt!
– Igen, ők mindig civakodnak! – helyeselt Tomi.
Papa nagyot sóhajtott, majd megpödörte bajuszát és mesélni kezdett:
– Hét éves voltam, amikor ez megtörtént. Aratási időszak volt, és én Mancs kutyámmal kimentem dolgozni. Derék jószág volt az öreg Mancs, sohasem hagyott magamra! Aznap a szomszéd macskái úgy döntöttek, hogy kiválasztanak egy bajkeverő cicát, és azt jól móresre tanítják... pont az én drága Cirmimre esett a választásuk! Éppen szedtem össze a búzát, amikor meghallottam, hogy Mancs valamiért nagyon morog a kertünk irányába. Eldobtam a kaszát, és Manccsal együtt a kert felé futottam! Mancs akkoriban még egy fiatal vizsla volt, ezért nálam sokkal gyorsabban szaladt. Szegény Cirmi már a barackfán ült, s nagyokat fújt a lent toporzékoló macskákra! Mancs odafutott a dühös macskákhoz, és egyetlen hangos vakkantással elűzte őket. Cirmi végül lejött a fáról, leült Mancs mellé és dorombolni kezdett, mintha csak meg akarta volna köszönni...
Halványan elmosolyodtam, Tomi és Janka pedig tátott szájjal hallgatták papa történetét.
– Ez nagyon szép történet volt, nagypapi! – jelentette ki Tomi.
– Jegyezzétek meg, gyerekek, a szeretet és az önzetlenség drága kincs! – magyarázta nagypapa.
Ekkor nagymama kiáltott ki a konyhából:
– Gyertek, készen van a finom rétes!
A papa vidáman kacsintott egyet. Tomi Jankát a nyakába kapta és nevetve indultak meg a konyha irányába. Én fejemet csóválva rohantam utánuk, nehogy lemaradjak nagymama tökéletes, felejthetetlenül zamatos réteséről.