Lakótelep

Mottó: "A lakótelepen mindig történik valami, a lakótelepen zajlik az élet."

Késő estig tartott a munkaértekezlet, hullafáradt vagyok, a nyelvem a térdemig lóg, mire felérek harmadik emeleti lakásomba. Ledobom a táskámat az előszobai polcra, bemegyek a konyhába, megeszek egy banánt, iszok egy pohár vizet, gyorsan lezuhanyozok és irány az ágy! Lefekszem a puha-pihe párnák közé, lehunyom a szemem, szeretnék valami szépre gondolni, mielőtt elalszom, de valami hangos kiabálás megzavar. Mi a fene ez? Aztán rájövök: a "falszomszédom" szövegel. A tévében focimérkőzés megy, azt nézi , közben hangosan biztatja a játékosokat. Néha-néha elkáromítja magát, de a focinézés közben ez nála szinte természetes dolognak számít. Ha akarom, ha nem, tanúja vagyok a meccsnek. Lassan elszundikálok, de egy hatalmas "góóóól" kiáltás után ismét visszatérek éber állapotomba. Ez a szomszédom, akivel "közös" hálószobánk van, Apacs úr. Néhanapján találkozom vele a lépcsőházban, nyakában indián tollas vagy totemszerű ékszer lóg. Tudtam róla, hogy nem teljesen komplett, de mivel a légynek sem árt, nem zavart eddigi tevékenysége. Apacs úr nyugdíjas, hetvenes férfi. Az indiánokhoz fűződő szimpátiája az utóbbi időben eléggé szembetűnő, főleg számomra meg a postásnő számára.Ugyanis , amikor Kuku kisasszony, a postásnő valami oknál fogva múltkor becsöngetett Apacs úrhoz meg hozzám is (nem tudom már, miféle cetlit hozott, lényegtelen), kinyitottam az ajtót, addigra Apacs úr is kinyitotta az övét, és amit akkor láttam, nem fogom egykönnyen elfelejteni. Apacs úr egy szál alsógatyában, pipával a szájában, totem nyakékével a nyakán és egy hatalmas indián tolldísszel a fején írta alá a postásnő által kihozott papírt. Azóta hívom őt Apacs úrnak. Ahogy azt előbb említettem, közös hálószobánk van. Mármint a két hálószobát egy fal választja el egymástól, ezért hallom szomszédom focimeccs -közvetítését, káromkodását,horkolását, s egyéb hangeffektusait, amit nem akarok most részletezni.
Van nekem más érdekes szomszédom is: a fölöttem lakó középkorú házaspár, akiket elneveztem Mézga Gézának és Paulának (hasonlítanak a rajzfilmbeli Mézgáékra). Nekik az utóbbi időben egy érdekes hobbijuk van: a bútorhúzogatás,főleg az esti órákban. Olyan hét óra körül kezdik, kilencig "húzogatnak". Mivel ez csak két hónapja tart, azt gondolom, bizonyára átképzésre járnak (mindketten munkanélküliek), s talán, ha érzésem nem csal, egy lakberendezési tanfolyamot látogatnak, s ezt gyakorolják otthon nagy buzgón. Csak azt nem értem, miért este teszik mindezt...?
Most pedig megemlíteném a "kedvenc " szomszéd családomat, Demizsonékat. Természetesen, nem ez a hivatalos nevük, én nevezem őket így. A névből világos lehet, mivel töltik szabadidejüket. Az ilyen emberekre mondják, hogy gyakrabban fekszenek le éhesen, mint szomjasan. A család hattagú: a nagymama, a lánya, a lány élettársa (ez negyedévenként változó) és a három gyerek (mind a három más apától). A helyzet a következő: senki sem dolgozik, viszont mindenki iszik a családban (persze,nem vizet). Ilyenkor van ám móka, kacagás, vidámság, csak úgy zeng a bejárat! Kezdődik nótával, végződik sírással, verekedéssel, rendőrségi közbelépéssel. Kijönnek a rendőrök, elviszik a legrészegebbet, ott fogják néhány órára, majd kiengedik. A nagymamától az unokáig mindegyikük megfordult már a rendőrőrsön. Néha, amikor összevesznek és kezd elegem lenni a cirkuszból, előveszem a legnagyobb kalapácsot, ami megtalálható a háztartásomban és az előszoba padlóján leadok egy-két figyelmeztető ütést. Erre általában elhallgatnak. Ennyit Demizsonékról.
Végül megemlíteném még a kultúrműsort is, ami általában szombati vagy vasárnapi napra esik. Ezt is én neveztem el kultúrműsornak, de most már a szomszédok is annak hívják, s nem egyszer előfordult, hogy amikor hétvégén nem voltam otthon, mondták nekem, hogy sajnálhatom, hogy lemaradtam a kultúrműsorról. Mi is az a kultúrműsor? Főszereplői általában (majdnem mindig) a sötétebb bőrű lakótársaink. Ők az utcán tartják előadásaikat. Amíg csak énekelnek meg táncolnak az utcán az ablakaink alatt, az még csak hagyján, de amikor elkezdenek üvöltözni egymásra, meg az ablakon keresztül kiugrálnak és lövöldözni kezdenek, na, az már nem semmi! (Jó, ez a lövöldözéses akció csak kétszer fordult elő, de akkor is...) Ilyenkor is kijön a rendőrség, szokás szerint megint elvisznek magukkal egy "kiválasztottat", aki két óra múlva visszajön és ez így megy körbe-körbe karikába...Mi, nézők meg ott könyökölünk az erkélyen és figyeljük a műsort. Ugyanis tévét nézni ilyenkor még csukott ablak mellett sem lehet, akkora hangerővel folyik az előadás. De valljátok csak be úgy istenigazából, hányan irigykedtek most ránk? Van is rá okotok, hiszen kevés lakótelep dicsekedhet saját kultúrműsorral...🙂
Igen, ahogy az elején említettem: a lakótelepen mindig történik valami, a lakótelepen zajlik az élet...