Novemberi fényben

Kimmel Gábor

Kimmel Gábor: Novemberi fényben című novella illusztrációja a Múzsák Könyvtárában

Forrás: Mesterséges intelligencia készítette

Némán lépkedtem a nemrég lehullt falevelek tarka szőnyegén. Csendes novemberi nap volt, egészen szép idővel. Az év tizenegyedik hónapjának közepén tizenöt fok valóságos ajándék. Úgy gondoltam, ki is kell használni ezt a szép időt, amíg lehet, ezért döntöttem egy kis erdei séta mellett. A nyugodtság szinte tapintható volt. Ha kissé túlzóan akarok fogalmazni, mondhatnám úgy, hogy eggyé válik ilyenkor az ember a természettel. A szép őszi idő feltöltött energiával. Szinte megfeledkeztem magamról. Egyszer csak észrevettem valamit a levelek között. Egy fiatal siklót. Mozdulatlan volt. Megálltam. Nem a döbbenettől, hanem azért, hogy kicsit megnézhessem. Nagyon kicsi volt, talán még gyermek. Talán tíz centiméter hosszú. Én százkilencvenhárom centire nőttem. Kissé érdekes összevetés, de akkor jöttem rá, hogy nem én vagyok otthon. Vendég voltam nála, mert a természetben ő van otthon. Lassan megmozdult, és száját kitátva halottnak tettette magát.

– Mi van veled, Kicsi? – kérdeztem meglepve, aztán rájöttem, hogy mindezt azért teszi, hogy elmenjek onnan.

Tovább néztem a kis állatkát, és szinte földbe gyökerezett a lábam. Mekkora szerencse, hogy láthattam őt, és annyira szép, hogy percekre egy helyen tartózkodtunk. Semmi oka nem volt rá, hogy féljen tőlem, de teljes mértékben megértettem a bizalmatlanságát.

Kis idő múlva felemelkedett, és felém kapott. Nem ért el hozzám, figyeltem arra, hogy kellő távolságban maradjak tőle.

– Ne félj, nem foglak bántani, hiszen én vagyok nálad.

Oldalt kitértem előle, és folytattam az utam. Bejártam az őszi erdőt, és végig az apró kígyó járt az eszemben. A kis állatka, akivel néhány pillanatig társalogtam, lehet egyoldalúan, bár remélem, nem. Tisztelnünk kell a természetet, amelytől sajnos nagyon eltávolodtunk. Visszafelé menet már nem volt ott, ahol korábban találkoztunk. Ki tudja, merre jár már azóta, de szívből remélem, hogy ugyanúgy uralja a területét, mint amikor összefutottunk. A nap estébe hajlott, mikor hazaértem. A színes levelek vidáman táncoltak az őszi szélben.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.

Jelentkezz be, hogy hozzászólhass a novellához!

További hasonló novellák az Igaz történet témából: