FÉLHANGOSAN, BIZALMASAN

Ha kimegy az utcára, előbb-utóbb mindenki megbámulja.
Még valóságos rögtönzött füttykoncertben is van része, amint könnyed, gazellaszökkenéssel felkapaszkodik a villamosra. Éppen aszfaltoznak a részeges, elviselhetetlen kánikulában, és a melósok között sok a fiatal legény, akik kedvükre legeltethetik rajta – persze csak átmenetileg –, mohó és kíváncsiskodó szemeiket.
– De jó bőr vagy, kisanyám! Azta! Legyél a barátnőm! – kurjongatnak utána, ami alig öt perc után már zavaró tényezőnek hat, pláne, hogy a többi utas ezt egyáltalán nem nézi jó szemmel.

Még a középkorú, bajszos buszvezető is megbámulja őt sötétített, dioptriás szemüvegén keresztül, mintha még életében nem látott volna annyira káprázatosan sugárzó, álomgyönyörűséges angyali csodát, amit nőies kisugárzása a legtöbb ember felé azonnal közvetít.

Valójában mindig is csodálkozott rajta, hogy az emberek – legalábbis – a legtöbb esetben alapból a külső, testi sajátosságokat veszik észre, és nem mondjuk a mozdulatokat, gesztusokat vagy adott esetben a nonverbális jeleket. Igaz, ami igaz, kipróbálhatta volna az új nyárias, szoknyás ruháját a sokat sejtető, ütött-kopott farmer rövidnadrágja helyett, mely már egyenesen és nyíltan is provokáció bizonyos alfahímekkel szemben. Napbarnított, balzsamos, Kleopátra-bőréről már nem is beszélve. Egyszer a nagymamája mintha kislánykorában mesélte volna, hogy afrikai hercegnők is voltak a családban… Külön, pikáns egzotikum. A méregdrága, de nagyon is kényelmes szandál ugyancsak feltűnőséget kölcsönöz.

Ahogy helyet foglal a buszon, mintha az utasok többsége azonnal merő udvarias előzékenységből hellyel szeretné kínálni. Őt azonban a legkevésbé sem lehetne olcsóságokkal lekenyerezni; szándékosan a busz hátsó részébe, a „kakasülőre” ül fel. Farmernadrágjában máris berregni kezd a mobiltelefon, amit szándékosan elnémított, mert semmi kedve nyomkodni, legalábbis addig, amíg mozgásban van és utazik. Legjobb csajos barátnői legutóbb is hívták a Balaton Soundra meg a Szigetre, de úgy érzi, mintha már nem akarna többet bulizni, vagy kiöregedett volna abból a korból.

A busz hirtelen csikorogva fékez, mert az egyik újgazdag terepjárós majom szándékosan nem adta meg neki az elsőbbséget. A váratlan rándulástól akik kapaszkodtak, kibillennek egyensúlyukból. Egy kedves, nagymamakorú hölgy elesik, és csomagjait is elejti. Most rajta van a sor, hogy közvetlenül segítsen.

– Tessék csak nyugodtan rám bízni! Tessék leülni! – ugrik fel rögtön, mintha egyenesen bolha csípte volna meg, és máris kedvesen összeszedegeti az idős asszonyság csomagjait, aki nem győz hálálkodni, hogy azért a mai világban is akadnak rendes fiatalok, míg a többi utas most is úgy van vele, hogy már csak egy újabb hősnő hiányzik ennek a szánalmas, agymosott világnak.

– Nagyon köszönöm, kislányom! – huppan le az idős nő a szabadon átengedett ülésre. Kifújja az orrát, és megtörli a szemüvegét is.

– Szóra sem érdemes! Őszintén remélem, hogy nincs komolyabb baj? – kérdezi a csinos, egzotikus lány, és azonnal barátilag szóba is elegyedik vele.

– Mondja, kedveském, a következő megálló a Sion-lépcső? – kérdezi barátságos kíváncsisággal már mosolyogva az idős asszony.

– Ö… nem… rossz buszra tetszett szállni, néni kérem, de ha a következő megállónál leszáll, és a másik irányba lévő buszra száll fel, az odaviszi majd Önt! – válaszolja, és érzi, hogy a világ mennyire kihasználta és becsapta ezt a védtelen asszonyt.

– Nagyon köszönöm, kedveském! – hálálkodik az asszony, majd mint egy leleményes kis állat a következő megállónál, mintha máris puskagolyóból lőtték volna ki, azonnal felugrik, és inkább úgy dönt, hogy leszáll, nem bízván a buszvezető meg nem kérdezett válaszában.

Sokáig gondolkodik magában, hogy vajon a többi utas miért nem volt közvetlen és ugyanakkor segítőkész az idős nővel, és arra a meggyőződésre jut, hogy most jelen pillanatban a világ tótágast állt, és minden fordítottan működik, legalábbis egy olyan világban, ahol az emberek ennyire lebutított, közönyösített tunyaságban és a „minden mindegy” alapállásából szemlélik csendesen sanyargatott hétköznapjaikat.

Végül ő is úgy dönt, hogy leszáll inkább a Ferenciek terén, és tesz egy könnyed sétát az Astóriáig. Közben nagy valószínűséggel talán be is néz egy-két antikváriumba, pusztán csak a kulturális formalitás kedvéért, hogy fejében kisebb számítást végezzen tavaly óta vajon miként és mennyit emelkedhettek a már amúgy is folyamatosan változó, méregdrága árak.

„Miért kell minden összegnek kilencesre végződnie, és miért kell kettes számmal kezdődnie?!” – fut át a fejében, miközben éppen betér a Kossuth utcai elegáns, csilingelős ajtajú antikváriumba, ahol a pénztáros lány legfeljebb öt évvel fiatalabb, mint ő, mégis sokáig úgy bámulja könnyed, kissé színpadias eleganciáját, ahogy gazellaszükenéssel lépked a könyvespolcok között, mintha nem is erről a bolygóról származna.

– Szia! – köszön, amint belép könnyedén.
– Szia! Miben segíthetek? – kérdezi vissza a pénztáros lány kissé megütközve, hogy egyszerűen letegezték.
– Köszi, megoldom…

Több szót már nem veszteget, mert azonnal megakad a szeme egy Pablo Neruda- és egy vadiúj Márai-köteten…
Igen ám, de vajon melyik legyen a szerencsés választás, amire futja a pénzéből, mert általában a könyvek hátsó, utolsó lapjára szokták volt ceruzával felvezetni az összeget, amennyibe a kötet kerül. Úgy dönt, egy kicsit megtréfálja a pénztárost. Hátha kap kedvezményt. Elvégre sosem lehet tudni. Közepes méretű táskájából úgy tesz, mintha szempillaspirálját venné elő, ami valójában egy kisebb grafitceruza. Megegyezik a színe azzal, amivel az antikváriumos is kiszabta a saját árait. Kisebb radír is tartozik a ceruzához. Most fogja, és mintha csak a kötetet olvasgatná találomra, óvatosan kiradírozza a számára barátságtalan árat, és megad egy kedvezőbbet, amit később kifizethet.

Gyerekes izgatottság, újjongó öröm bizsereg át rajta a fejétől a lábujjáig. „Vajon észreveszi-e a nálánál is fiatalabb lány az ördögi fondorlatot?”

Még jó pár kötet a kezébe akad, amivel ezt megcsinálja, és szinte tüntető diadalmasság kíséretében vonul a pénztárhoz, és pakolja ki ritka, becses könyvkincseit a pultra.

A fiatal lány pedig a vörösen világító, digitális lehúzóval egymás után húzza le a kis sárga bilétákat a könyvek hátoldaláról, és látszólag ügyet sem vett rá, hogy valójában mi mennyibe kerül.

– Nyolcezer-kilencszáz forintot kérek szépen! – közli barátságosan. Közben udvariasan érdeklődik, hogy minden könyvet megtalált-e, ami érdekelte.

– Igen! Nagyon köszönöm! – megint csak nem bír magával, és régi, imádnivaló gimis osztálytársa könyvcímét is megkérdezi a pénztáros lánytól, csupán csak a rend kedvéért.

– Pillanat türelmet… azonnal megnézem… – már pötyögteti is be a könyves nyilvántartásba a férfi nevét, és közli, hogy elfogytak a könyvei, de az Országos Széchényi Könyvtárban azért akadhat egy-két helyben olvasható példány, már ha nagyon iparkodik az ember.

– Ó, értem! Nos, köszönöm szépen!

– Ismered az írót? – érdeklődik egyre kíváncsibban.

– Együtt jártunk anno gimibe! Csupaszív egy férfi, annyit mondhatok! – mondja közelebb hajolva bizalmasan, mintha bárki is volna még rajtuk kívül a kis helyiségben. – Akkor szia!

A fiatal pénztáros lány is hasonlóképpen köszön el.

Amint kilép az üzletből, valósággal máris érzi, hogy a jótékony adrenalinlöket bizony percről percre úgy felpörgette, hogy fölös energiatöbblete keletkezett, amitől valahogy muszáj volt megszabadulnia. Kapóra jött neki az egyik romkocsma, ahol élő zenét játszott egy kezdő zenekar.

Senkitől és semmitől sem zavartatva magát máris ritmikusan táncolni kezdett a zene ütemére, és miközben néhány járókelő jócskán megbámulta, miként ropja önmagával a táncot, érezte, hogy szervezetéből jótékony felüdüléssel távozik a feszültség és a maradék stressz. Amikor jó tizenöt perc után végzett, a kis romkocsmában főként a külföldiek népes serege egy emberként felállva tapsolt neki, amit ő teátrális, bájos meghajlással viszonzott, majd tovább sétált.

„Megvan a napi kondi!” – szögezte le magában.

Mintha megéhezett volna. Szerencsére épp útban esett a legjobb erdei hamburgeres büfé, ahol nem olyan ketchupban tocsogós, fonnyadt mócsingokat löktek az embernek, mint általában némelyik jó hírű gyorsétteremben.

Azonnal bement, és kért egy hatalmas burgert hagymával, salátával és extra nagy adag sajtszószos sült krumplival. Nyugodtan adhatott a kalóriáknak, hiszen szerencsés testalkata folytán a barátságtalan pluszkilók is mintha szándékosan kikerülték volna. Helyet foglalt az egyik félreeső helyen, majd amint készen volt a rendelése, komótosan falatozni kezdett. Ilyen jóízűt még ténylegesen nem evett. Még az sem zavarta, ha arca néhol mustár- és ketchupfoltos lett. Letörölte egy szalvétával.

Alig tíz perc alatt végzett is az ebéddel, és a kiszolgáló kamasz srác nem tudta magával hova tenni, hogy egy ennyire egzotikus, szexi csajba hova férhet ennyi tömény kaja.

– Nagyon köszi! – adta vissza a tálcát a srácnak. – Az életemet mentetted meg!

A fiú még egészen biztosan meg akarta kérdezni, hogy a közeljövőben esetleg összefuthatnának-e, de már fogta is magát, és sietve távozott a hangulatos kis büféből.

Alig vette észre gyerekkori barátnőjét, aki már megint újfajta hajfestékkel kísérletezgetett, holott nyugodtan elmehetett volna egy árban megfizethető fodrászhoz, hogy rendesen ráncba szedesse rakoncátlankodó frizuráját.

– Hé, csajszi! Hát nem ismersz meg?! Ági vagyok! – szólt utána.

– Jaj, persze, bocs! Szia, mi újság? – mérte tetőtől talpig végig. – Hát veled meg mi történt, mi?!

– Na, milyen az új séróm, csajszi? – izgatott a kérdés miatt, és őszinte választ várt.

– Hát… hogy őszinte legyek, kissé… szürreális… – habozott, mert semmi esetre sem akart vérre menő szócsatát legrégebbi barátnőjével.

– Azért remélem, nem olyan rémes! Tudod, csak kíváncsi voltam, hogy reagálsz! De üljünk már le, és dumálhatnánk, ha épp ráérsz!

– Miért is ne! Most úgyis szabad vagyok! – vágta rá kapásból, mert a nap többi része mintha máris belefulladt volna a pusztító, afrikai típusú kánikula hőhullámaiba.

– Ez szupi! – ujjongott kislányosan Ági, aki úgy tűnt, semmit sem változott az elmúlt bő egy évtized alatt.

Gyorsan beültek egy légkondicionált kávézó-étterembe, ahol úgy tűnt, ismerték az egzotikusabb hölgyet, mert szinte tüntető előzékenységgel igyekeztek kedveskedni neki a pincérek, amit ő kedves fejbiccentéssel hárított el.

– Úgy látom, csajszi, te mindenütt meglehetősen népszerű vagy, akárcsak a gimiben!

– Jaj, ne is mondd! Szerintem Adrienn, Andi és Laura sokkalta népszerűbbek voltak. Én amolyan rút kiskacsa voltam…

– Viccelsz? Az a három grácia annyira fennhordta az orrát, mintha ők gyártották volna elsőként a spanyolviaszt! Nevetséges!
– Az a baj, hogy ők szerintem nem is akartak megváltozni, vagy őszinte barátságokra szert tenni! Csupán csak kihasználták a helyzeteket és az embereket!
– Hm… lehetséges.
– De elő a farbával! Hová tűntél, hogy nem jöttél az osztálytalálkozóra sem? Annyira hiányoltunk! – kérdezi kíváncsiskodva, s a másik nő érzi, hogy most nem hazudhat.
– Hát… leginkább a nagyimat ápoltam, mert szegénykém mindig elkap valami.
– Na ne már! Ez ugye valami idióta vicc? – csodálkozik meglepetten a másik.

Megrázza a fejét, hogy nem viccel.

– De azért remélem, hogy a nagyid jól van? – őszinte aggodalom csendül fel Ági hangjában.
– Fogjuk rá! Mégis sokszor úgy érzem, hogy bármelyik pillanatban történhet valami rossz dolog, amire nem lehet felkészülni!
– Mindig túlagyalod a helyzeteket, drága barátnőm! És a pasikkal mi a helyzet? Gondolom, most is vár rád egy sármos, macsó pasi a lakásodon, nem igaz? – ravaszkás, huncut fény csillog barátnője szemében.
– Ha Tibire gondolsz, akkor megszabadultam tőle, mert egy görény szemétláda volt! Állandóan csak a saját karrierjével volt elfoglalva, és egyszer rajtakaptam, amint egy másik nővel flörtöl, akivel később jó párszor le is feküdt! – vallja be szomorúan.
– Ezt a kapitális seggfejet! Hogy tehetett ilyet?! – lepődik meg. – Persze… a teremtés koronáit egyedül csak a farkuk vezérli – jegyzi meg kis idő múlva. – És vannak gyerkőceid?

A másik kérdő pillantást vet rá, mint aki félrehallott valamit.

– Szerinted?!
– Jól van már! Csak arra gondoltam, hogy neked jogod van hozzá, hogy családod lehessen. És van már olyan jelölt, akivel tudod… szóval esetleg… alakulgat valami…?
– Még nem igazán. De nemrég találkoztam egy különös férfival, aki még mindig az anyjával lakik, és tudom, hogy nehéz elhinni, de azonnal megvolt az a bizonyos közös szikra és hullámhossz, csak még mindig félek kicsit belevágni…
– Jaj, drágám! Az életet nem szükséges tovább bonyolítani, amikor sokszor úgyis eléggé bonyolult. Figyelj, azt mondom, vágj csak bele nyugodtan! Mikor mutatod be Mr. Romeót?
– Tudod, még annyira friss ez a kapcsolat! Megbeszéltük, hogy fokozatosan haladunk, érted?
– Persze, de azért gondolom, már biztosan megvolt az ágyba bújás? – kuncog egy nagyot.
– Jaj, Ági! Olyanokat tudsz mondani, hogy kettéáll a fejem! – fújja ki nagy levegővel.
– Miért? Teljesen logikus következtetés, hogy egy olyan vadítóan szexi csaj, mint te, bármit megkaphat az élettől!
– Figyelj! Ez a fantasztikus férfi nem olyan, mint az összes többi bunkó seggfej, akikkel eddig dolgunk volt! Ő még ahhoz is külön engedélyt kért, hogy megcsókoljon! Érted ezt?! A mai világban! Szerintem ez nagyon nagy ajándék a sorstól! Nem akarom elszúrni! – vallotta be őszintén.
– Akkor azt mondd meg, csajszi, milyen volt az első, igazi csók? – hajolt közelebb kíváncsian.
– Mit is mondhatnék…? – sejtelmesen elmosolyodott. – Egyszerre volt bizsergető és izgató. Mint amikor az ember megkóstol egy lédús, érett gyümölcsöt, ami nem túl édes, de ahhoz pontosan elég, hogy begerjedjen tőle.
– Azonnal mutass be!
– Jó! Majd igyekszem!
– És mivel foglalkozik a romantikus lovagod?
– Régebben irodalmat és törit tanított, de most úgy vettem ki, hogy szeretne vállalkozást indítani. Nem akartam még nagyon vájkálni a múltjában, nehogy elriasszam.
– Persze! Ez érthető!

A két barátnő annyira tartalmasan elcsevegett egymással, hogy észre sem vették, elrepült az idő, és kora délután lett.

– Hú! Ennyit szerintem még a gimiben sem beszélgettünk! – vallotta be Ági.
– Az egyszer biztos! De nagyon köszönöm, hogy kiadósan kivesézhettük a dolgokat. A gyerkőcöket sokszor puszilom! Egyszer megismételhetnénk ezt a csevegést!
– Mindenképp!

Bizalmasan megölelték egymást, majd két ellentétes irányba sétáltak el a napsütésben. Folyamatosan azon töprengett, amit barátnője mondott neki. Ha ad egy esélyt a párkapcsolatának, az még nem feltétlenül azt jelenti, hogy szükségképpen le kell feküdnie barátjával – csak abban az esetben, ha már mindketten felelősségteljesen készen állnak rá.

Átvágott az egyik kereszteződésen, és úgy döntött, hogy beül egy taxiba, mert ma nincs kedve tömegközlekedést használni.