Elvitorláztál

Messzekék hullámokon révedezek én, hagyom, hogy újra ellepjen a fény. Vitorlásod vászna a távolba vész, hajódra pakoltál ezernyi történést: édes nevetéseket, szoros öleléseket, mindenről is szóló beszélgetéseket, a bizonyosságot, hogy engem soha senki úgy nem szeret, a figyelmességed, a gondoskodásod, az utakat tengerekhez, hegyekhez, óceánhoz, erős vállaid, mik körbefontak, és hittem, hogy minden bajtól megóvnak…

…és itt hagytad nekünk minden fontos kincsed: a gyerekeinket, a barátaidat, a szüleidet, a nővéredet, az autódat, az édes otthonunkat, a közösen választott keresztet a falon, a gondosan ápolt márkás cipőidet, az illatos, jól bevált tisztítószereidet, a különleges fűszereidet, a közös képeket, a letöltött zenét, ami túlélni segített, a dobozba zárt kagylóidat, a barna cukrokat, a kávéfőzőt és a kedvenc poharadat, a kosaras atlétát a gimis időkből, búcsúsorokat régi munkahelyeidről…

…a hited, hogy képes vagyok továbbvinni mindent… és igen, ezt teszem folyton, de nélküled.

Keresem az ételekben a jól ismert ízeket, ölelem fáradtan is a gyermekeinket, olykor az autód kormányát simítom, a benzinkúton végre egyedül tankolok. Keresem tárgyaink régi ragyogását, a koszos foltokat érted törlöm át, hallgatom szeretett zenéidet, a könyvespolcon rendbe rakom a könyveinket, felcipelem az autómosáshoz a Sterimót, és bekapcsolom a hangos ipari porszívót. Hosszasan keresem a pumpát a pincében, és lenne még biztosan százezer kérdésem…

Letörlöm a pingpongasztalt, hogy újra játsszak. A közös emlékeink vajon hazatalálnak? Zenét kapcsolok, hogy betöltse a teret, porlepte múltunkban utat keresek…

Vágyom az értő szeretetre. Evilági szoros kötelékre… hogy újra nevessek valakivel, hogy élmények, emlékek lánca kössön össze, és erőt adjon nekem, hogy tovább éljek. Te mindig a legjobbat akartad nekem. Magamban őrzöm a szereteted. A részemmé lettél, bennem a mintád, és szűrődön keresztül áramlik a világ…

…és lásd, kiderült az ég – még meg sem kérdeztem –, s Te így üzened, engedjem be a fényt.

Kisírt szemem megnyugodott már, főtt étel illata tölti be a konyhát, havas a táj kint, sepregetni kell, az erdő ösvénye a hamvaidhoz vezet.

Imába foglalom nap mint nap neved, és köszönöm, hogy újra szerethetek.