18+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
A második kocsi Alexander lassan sétált a kocsi közepéig, azután megállt. Körbenézett a maszk takarta arcát. – Hölgyeim és uraim, megismernek? – kiáltott hangosan Alexander. Hirtelen mindenki a kezét az arcára rakta. – Igen, én vagyok! – De mit akar? – kérdezte egy rémült nő az első sorban. – Pakolják be a pénzt! – Ezt úgysem ússza meg… tedd, amit mond, drágám! – Na végre valaki, aki gondolkozik! Vedd le a nyakláncot is! – Maszkos! Ismerlek! – kiáltott a nő mérgesen. – Hallgass már! – Ti gazdagok mindig el vagytok szállva! – hajolt a Maszkos lassan a nő arcához. – Mostantól másképpen lesz minden! Alexander csak forgatta az arcát maszkban jobbra-balra, azután a pisztolyt a férje szájába dugta. – Tudod mit? Nem rabolom ki ezt a rohadék vonatot, senkitől nem…Tovább olvasom…
A történet hidegben kezdődik, este, az erdőben, farkasok vonyítása közepette. Csillogó fény, mely mindig világít és a gyermekek álmán segít, ma este kihunyt, s aludni senki nem tudott. A sötét felhők eltakartak mindent, s a kislány szeme csak az eget figyelte, félve, merengve. – Anyu, nem tudok aludni… csak dörzsölöm a szemem, a felhőket nézem. – A jégkristály, kislányom… a hercegnő, a tündér őrzi utadat, védi álmodat, mint minden este. De ma este hiába kereste. – Nyitva van az ablak, hideg van, mindjárt becsukom. Hunyd be a szemed, aludj, kislányom, csak nyugodtan… a tündér eljön biztosan. – De hideg van… mindegy, anyu elment. Kiülök az ablakba, esernyővel talán látom a tündért… el vagyok keseredve. Bár csak tündér lennék én is! Repülnék a magasba, csillogó fényeket…Tovább olvasom…
– Szóval ez egy medve történet. Lekapcsolom a villanyt. Egy igaz történet! A feleségemmel itt töltöttük a mézes heteinket. – Jó lehetett… ááá – nevetett Jack. – A bácsikám faházában voltunk, igen, pontosan. Éppen lefeküdni készültünk, amikor hallottunk egy szörnyű zajt a szemetes kuka felől. Én lementem, hogy utána nézzek. Kinéztem az ablakon, és ott… ott volt a bestia! Az erdő legszörnyűbb medvéje! – Hát persze… – nevetett a pici fiú. – Ez igaz! – szólt az anyuka. – Szóról szóra. – A medve nyolc láb magas volt! A fogai iszonyúan hegyesek! Még véresek voltak attól, akit megölt, mielőtt ide jött volna! Iszonyú volt! A mancsa dög nagy volt! Hatalmas! Fekete karmok – tűhegyesek! Mint Freddy Krueger! – Áááááá! – Még sokkal, sokkal rosszabb volt! És ez nem film volt, ez…Tovább olvasom…
Amikor az első gyerek elnevette magát a földön, nevetése ezer darabra tört, és ebből lettek a tündérek. Nyáron, a meleg esti éjszakákon fényesen repültek az erdőben, táncolva, zenélve a levegőben. Ám itt egy mécses világít ma este csak neked, álmodat sok tündér öleli meg. Elrepít az álomba, a tündérek világába. Szárnyalsz ma este, tündérekkel repülve szállsz a magasban, nevetve. Szárnyad kinő – te is tündér lettél? Hogyan történhetett? De az éjszaka már elérkezett. Álmodj szépet, kislányom, mert te magad vagy az álom. Aztán egy puszi… biztosan elalszik. Szeretlek.Tovább olvasom…
Gyere hát, fájdalom, már nem félek tőled! Ha látsz, nézz csak a szemembe, lásd a tekintetemet. – Végignéztelek, követtelek, itt vagyok melletted. Ismerlek, fájdalom. Követsz, arcod nem változik sosem. Követsz mindig, sokszor láttalak, tönkreteszed az álmomat. Sétálj hát tovább, ne nézz hátra, a fájdalom elmúlik, a szív megnyugszik. Egyedül sétálva a szívemben valami megint fájdalmas, valami szorítja az erdőben. Érzem a fájdalmam, lehet, nem fogom legyőzni sohasem. Te, fájdalom, ki követsz engem – miért szakítod szét a szívem? Erdőben bolyongva egyedül járok, s mindig egyvalamire gondolok. Vizes falevelek, magány, szerelem… miért hagytál el vajon engem? – Én vagyok az, a fájdalom. Mögötted állok, arcodra vágyok. Ramóna mosolyogva, sírva fordult hátra, úgy nézte…Tovább olvasom…
A fenyők között arany fény csordult a hóra. Öt gyerek körbeállta a frissen született hóembert, mintha titkot őrizne. Kesztyűik nyoma emlékezett nevetésre, hidegre, barátságra. Amikor a nap lebukott, a hóember mosolya élni kezdett. Nem mozdult, mégis figyelt. Tudta a neveiket, a félelmeiket, a vágyaikat. Éjjel csendben maradt, nappal ragyogott. Tavasszal elolvadt, de ígéretet hagyott: minden tél visszatér, és együtt épít reményt. Addig a gyerekek hazamentek, zsebükben csillagfény, cipőjükön csikorgó emlék. Álmaikban erdő suttogott, hó hullott, kéz kézbe simult, és a csend megőrizte a nevetést, míg újra felragyogott a tél, friss ígéretekkel, bátor léptekkel, közös úttal, hazáig, holnapig, mindig, együtt, maradva.Tovább olvasom…
A hó már teljesen beborította a fenyves erdőt, és a fenyőfák ágai mélyen meghajoltak súlya alatt. Nagy csend honolt a hatalmas erdőségben, ám ezt a csendet szenteste napjának reggelén egy lovas szán csengőjének csilingelése törte meg. A vágtázó lovak orrából párafelhő bodorodott, a lábuk nyomán hófelhő szállt. Gazdájuk, kucsmája alól kilesve, jobbra-balra nézelődött. A legszebb, legformásabb fenyőfát kereste, amit majd hazavisz karácsonyfának. Szemei hamarosan megpillantottak egy szép sudár, fiatal fát. Hirtelen megrántotta a gyeplőt, a lovak abban a pillanatban megtorpantak és mozdulatlanul álltak a nagy hóban. Szánkó aljából előkerült a fejsze, és hamarosan ütemes csattogásának hangja visszhangzott a hatalmas fenyők közt. Az öreg fenyők tudták, most veszítik el fiatal társukat, és…Tovább olvasom…
A hatalmas erdőben fázósan dideregtek a fák. Hangtalanul siratták gyönyörű lombruhájukat, melyet az őszi dér oly kegyetlenül levetett róluk. Kopasz ágaikkal mozdulatlanul vártak, várták az alakjukra simuló puha hótakarót. Az erdőszéli vadrózsabokrokon még árválkodott pár szem dércsípte csipkebogyó, de leveleiket már messzire fújta az őszi szél. A sűrű kökénybokrok is teljesen megkopaszodtak, termésüket már rég lecsipegették az éhes madarak. Az erdőben élő állatok még szorgalmasan készülődtek a hideg télre. Igyekezniük kellett, mert a kék eget hatalmas sötétszürke hófelhők takarták, melyek nehézkesen, lassan mozogtak hatalmas terhükkel. A sünök fürgén gyűjtötték a száraz faleveleket, mellyel téli alvóhelyüket bélelték. Igyekeztek kényelmes fekhelyet készíteni maguknak a pár hónapig…Tovább olvasom…