„fény” – novellák címszó szerint

Írta: B.É. Krisztina 📅 2026. 02. 09. 13:24 Filozófikus próza ❤️ 0 👁️ 32

A reggel nem sietett, csak tudomásul vette magát. A fény megállt az ajtófélfán, mintha mérlegelne. A kávé gőze felszállt, majd eltűnt, ahogy a gondolatok szoktak.
Az utcán az emberek elhaladtak egymás mellett, mindenkin egy láthatatlan nap. Egy nő megállt a bolt előtt, előbb zsebre tette a kezét, csak utána lépett be. A mozdulat rendet tett benne.
Délután a csend hosszabb lett a mondatoknál. Nem volt mit hozzátenni. A dolgok a helyükön maradtak, még azok is, amelyek hiányoztak.
Este, amikor a nap elengedte magát, nem maradt elszámolnivaló. Csak az a halk tudás, hogy ma is jelen voltunk. Elég.

Írta: B.É. Krisztina 📅 2026. 02. 08. 15:41 Élet ❤️ 0 👁️ 18

​​A reggel nem sietett, csak tudomásul vette magát. A fény megállt az ajtófélfán, mintha mérlegelne. A kávé gőze felszállt, majd eltűnt, ahogy a gondolatok szoktak.
Az utcán az emberek elhaladtak egymás mellett, mindenkin egy láthatatlan nap. Egy nő megállt a bolt előtt, előbb zsebre tette a kezét, csak utána lépett be. A mozdulat rendet tett benne.
Délután a csend hosszabb lett a mondatoknál. Nem volt mit hozzátenni. A dolgok a helyükön maradtak, még azok is, amelyek hiányoztak.
Este, amikor a nap elengedte magát, nem maradt elszámolnivaló. Csak az a halk tudás, hogy ma is jelen voltunk. Elég.

Írta: Kendi 📅 2026. 02. 07. 17:44 Önismereti ❤️ 0 👁️ 11

A függöny nem mozdult meg, csak megborzongott. A hajnali szél, ez a hívatlan, de szívesen látott vendég, óvatosan fellebbentette a csipkét, utat engedve az első aranyló pászmának. A fény nem rontott be a szobába; inkább csak lábujjhegyen osonva végigsimította a padlót, aztán felkapaszkodott az ágy szélére.
Emlékszem egy ilyen reggelre Toszkánában. A hangsúly a csend volt. Az a fajta csend, amit a teljes megelégedettség szül. Akkor, abban a félálomban, a takaró alatt kuporogva éreztem először, hogy nincs szükségem tervekre, határidőnaplókra vagy célokra. Csak a fényre volt szükségem, ahogy táncolt a porszemekkel.
Vajon kivel osztanám meg? Senkivel. Vannak pillanatok, amelyek szépsége éppen abban rejlik, hogy magyarázat nélkül teljesek. Csak feküdni a fényben, hagyni, hogy a nap…

Írta: B.É. Krisztina 📅 2026. 02. 07. 12:00 Egyéb ❤️ 1 👁️ 25

A galamb lebegett a ház fölött, szárnyaival simogatva a reggelt.
A nap fénye csendesen játszott a tollain, miközben a belső béke halk susogása töltötte meg a szobát.
Megálltam, lélegeztem, csak voltam. Nyugalom ereszkedett rám, a jelenlét mély, tiszta érzése.
Egy pillanatra a Szentlélek halk szava kísért: „Légy itt, most, teljesen.”
A galamb ereszkedett, egyik lábát a kezemen nyugtatta, szemeiben őrzött titkok.
Egy perc volt, örökkévalóságnak tűnt.
Szavak nélkül értettem: minden rendben van.
A béke lecsendesítette a világ zaját.

Írta: Fekete Ida Virág 📅 2026. 02. 07. 00:13 Mesés próza ❤️ 1 👁️ 15

Ma délelőtt kicsit előbújt a nap. Mindjárt nagyobb kedvvel mentem ki sétálni a parkba. Már mindenhol zöldelt a fű, itt-ott hóvirágok nyújtózkodtak. Utam egy ottfelejtett hóbucka mellett haladt el. Véletlenül észrevettem, hogy valami különös fény világítja meg a már kissé piszkosfehér színű hómaradványt.
Ismerősnek tűnt a fényjelenség, hiszen az erdőben már nemegyszer láttam.
Sejtettem, hogy csakis egy tündér lehet.
Ilyen gyönyörű. A bucka tetején szivárványszínű fényárban tündökölve üldögélt egymagában a picinyke kis tündér, és szemmel láthatóan boldogan mosolygott.
Megszólítottam tündérnyelven;
– De jó viszontlátni téged, olyan régen nem találkoztunk. Örülök, hogy ragyogni látlak. Megosztanád velem is az örömöd?
– Persze, boldogan! – azért örülök, mert szép munkát végeztem, és…

Írta: B.É. Krisztina 📅 2026. 02. 06. 22:43 Spirituális ❤️ 1 👁️ 25

Volt egyszer egy vándor, aki egy hatalmas, ködbe burkolózó vidéken élt. Hosszú ideig azt hitte, a sűrű köd az egyetlen valósága, és minden lépését a félelem vagy a kényszer vezette. Kereste a válaszokat, küzdött az elemekkel, és próbált „valakivé” válni a sötétségben.
Egy napon azonban elfáradt a harcban. Megállt, és egyszerűen csak mélyet lélegzett. Ebben a csendben egy halk hangot hallott a szívéből:
„Dönthetsz úgy is, hogy mostantól csak a fény létezik.”
A vándor elmosolyodott. Nem akart többé bizonyítani. Úgy döntött, minden mozdulata – legyen az egy kő félregyűrése az útról vagy egy kedves szó a szembejövőnek – nem kötelességből, hanem belső örömből fakad. Abban a pillanatban a köd oszlani kezdett, és a vándor rájött, hogy egy végtelen, buja kert közepén áll.
Rájött, hogy nem egy…

Írta: Aurora Amelia Joplin 📅 2026. 02. 05. 20:49 Misztikus ❤️ 1 👁️ 13

A nap már lebukott a dombok mögött, amikor Violette felszállt a késő esti vonatra. Harmincas évei végén járt, hosszú, barna haja rendezetlenül omlott a vállára, arca fáradt volt, mégis szép. Kék szemei mélyen árulkodtak arról, hogy valami régóta nyomasztja. Magányosnak tűnt, de nem a környezetétől volt elzárkózva, hanem önmagától. Egy kopott hátizsákot cipelt, benne alig néhány holmi és egy bőrkötéses napló, amit úgy szorított, mintha egy része ebben az egyszerű tárgyban lakozott volna.

Amikor helyet foglalt az ablak mellett, gondolatai mélybe húzták. Az utóbbi időben mindenki azt mondta neki, hogy változtatnia kellene az életén, új célokat keresnie, de valahogy nem ment. Úgy érezte, eltévedt az életében, mintha egy állomáson ragadt volna, ahonnan nem indul több vonat.

„Hová tartok…

Írta: B.É. Krisztina 📅 2026. 02. 04. 13:42 Élet ❤️ 1 👁️ 35

A reggel nem sietett, csak megérkezett. A fény megállt az ablak peremén, mintha számba venné a szobát. A kávé illata lassan terjedt, nem akart felébreszteni, csak jelen lenni.
Az utcán az emberek elhaladtak egymás mellett, vállukon apró gondokkal. Egy férfi megállt a zebránál akkor is, amikor nem jött autó. Megvárta a zöldet. A rend ettől egy pillanatra helyreállt.
Délután a csend nem volt üres. Inkább olyan volt, mint egy nyitott ablak. A gondolatok szellőztek.
Este, amikor a nap becsukta magát, nem maradt hiányérzet. Csak az a nyugodt tudás, hogy ma is jelen voltunk. És ez elég.