„lélek” – novellák címszó szerint

Írta: Erdős Sándor 📅 2026. 01. 25. 19:08 Humor ❤️ 2 👁️ 19

Belső-Ázsia 4900 méterrel a tengerszint felett.

Jarlung Campo szurdok.

Harmadik hete küzdök a felszerelésem súlyával a Himalája ritka levegőjében. Lassan kiérek a szurdok félelmetes szorításából, ahol a hideg légáramlatok szinte a csontomig hatolnak. Hosszú, fáradságos út áll mögöttem, de a célom már közel van.

Korunkban kevés szó esik, az is csak érintőlegesen, a lélek hatalmáról, erejéről. Egy élő legenda nyomait kutatva jutottam el a Himalája e távoli szegletébe. Híre ment, hogy él egy kivételes képességekkel megáldott, szent ember Tibetben, egy eldugott kolostor falain belül. Utam során szinte mindenhol belebotlottam a róla szóló hihetetlen történetekbe. Indiában meséket szőttek emberfeletti képességeiről. Állítólag a távoli hazájából magával hozott tapasztalatokat…

Írta: Poór Edit 📅 2026. 01. 28. 09:51 Misztikus ❤️ 3 👁️ 19

Dávid szegény családba született. Édesapja gyári munkásként kereste a kenyeret. Édesanyja a háztartást vezette és gondoskodott a családról. Időnként néhány órában besegített a szomszédasszonyának, aki varrodában dolgozott. Akadtak olyan ruhadarabok, amelyeket kézzel kellett összevarrni. Ezt Sára könnyedén meg tudta oldani Dávid mellett, amikor aludt. Így némi kevés pénzt ő is hozott a konyhára. 
	
Előfordult, hogy a szomszédasszony az anyagi juttatás mellett vitt a kisfiúnak mesekönyvet, vagy éppen egy kifestőt, színes ceruzákkal. Sáráék ezeket nem tudták megvenni a felcseperedő Dávidkának, aki egészen az iskola megkezdéséig otthon volt az édesanyjával, mivel akkoriban nem volt még bölcsőde és óvoda. 
	
A kisfiú boldog volt és órákat elnézegette a mesekönyveket, vagy éppen ült az…

Írta: Kollár Kornélia 💠 📅 2026. 03. 12. 17:41 Önismereti ❤️ 1 👁️ 19

Amikor kinyitok egy könyvet, a világ egy pillanatra elcsendesedik körülöttem. A betűk lassan életre kelnek, mint apró fények a sötétben, és én követem őket, mintha egy láthatatlan ösvény vezetne rajtuk keresztül.
Volt idő, amikor különösen nagy szükségem volt erre az ösvényre. Amikor a gyász nehéz csendje telepedett rám, és a gondolatok túl hangossá váltak bennem. Akkor kezdtem el verseket írni. Nem tudom, honnan jöttek a sorok – mintha valaki halkan súgta volna őket a lelkemnek.
Azóta már egy könyv is megszületett. Néha úgy érzem, nem is én írtam, csak kinyitottam egy ajtót, és hagytam, hogy a történet átsétáljon rajtam.
Az olvasás és az írás különös szárnyakat ad. Nem látszanak, mégis felemelnek. Lapról lapra repítenek erdőkön, csillagokon és időn át – egészen addig a helyig, ahol a…

Írta: Aurora Amelia Joplin 📅 2026. 04. 13. 00:26 Szerelmes ❤️ 2 👁️ 18

Szerintem az igazi álompár létezik – csak ritkán úgy érkezik, ahogyan gyerekként elképzeltük. Sokszor egészen más arccal, más időben, más úton lép be az életünkbe, mint ahogyan valaha vártuk. Van, hogy valódi emberként egyszer csak ott áll előttünk, és valami különös csenddel felismerjük benne azt, akire a lelkünk már régóta emlékezik. Van, hogy sokáig csupán vágy marad, halk sejtelem, egy belső kép, amely újra és újra felbukkan bennünk. Van olyan is, hogy először csak képzeletben létezik, a szív titkos terében, ahol a legmélyebb vágyaink őrzik mindazt, amire igazán vágyunk.
Az álompár számomra nem csupán azt jelenti, hogy valaki szép, különleges vagy vonzó. Sokkal inkább azt, hogy mellette hazaér a lélek. Hogy a jelenlétében ellazul a szív, és helyére kerül valami bennünk. Ahol a…

Írta: Papp-Erdei Barbara(Barbara Liney Woods) 📅 2025. 12. 18. 16:45 Romantikus ❤️ 0 👁️ 18

Az angyalok gyönyörű, bölcs, kedves, halhatatlan hírnökei voltak a Mennyországnak. Őrangyalként az embereket óvták és segítették, más csoportok az Isten mellett tevékenykedtek. Volt egy angyal, aki más volt, mint a többi. Ő közönyös volt, nem tudott szimpátiát mutatni az emberek felé. Az Úr egy nap úgy döntött feladat elé állítja és leküldi az emberek közé elvéve különleges erejét. Az angyal fellengzősen legyintett. Hamar a földön talált magát, New Yorkban. Szakadt az eső, hideg szél fújt, ő pedig a mennydörgésre és a villámlásra felkapta a fejét. Szorító érzés nyomta a mellkasát, a szíve hevesen vert. Csak nézte az óriási felhőkarcolókat, a kocsik végtelen sorát, a hömpölygő embertömeget. Leült egy lépcsőre, karjaival ölelte magát, mert fázott, a ruhák vizesek voltak rajta, hosszú szőke…

Írta: Robert Mygreen 📅 2026. 02. 08. 19:34 Fantasy ❤️ 1 👁️ 17

A Könyvtár I. rész.

Jócskán elmúlt éjfél, mire ágyba kerültem, ma ismét sikerült túltolnom a munkát. Hogy a napi stresszről lekapcsoljam gondolataimat, egy ideje kitaláltam magamnak egy módszert. Sőt, már rutinosan alkalmaztam. Képzeletben lemegyek egy lépcsőn. Le, egyre lejjebb. Megérkezem, karokat húzok le, hatástalanítva minden aktív gondolatot. Egyiket a másik után. Mintha leállítanék egy gépet. Végül a vészleállító gomb. Az egy nagy piros gomb. Probléma leáll.
Így történt ez most is, ágy és jöhet a „lépcső”… de most más történt. Talán nem vettem észre egy kart, és nem húztam le. A lépcsőn leérve nem a szokásos helyre jutottam. Egy Könyvtár várt lent. Bámulatosan szép! Nem is értettem, hogy kerülhettem ide. Tekintetem éppen csak körülért, mikor megszólalt egy ismeretlen, de…

Írta: Krivák-Móricz Ilona 📅 2026. 01. 26. 19:35 Romantikus ❤️ 1 👁️ 17

Csend volt… csend, mélységes mély csend.
Igazándiból ez még nem volt annyira rossz, mint a sötétség. Komor, lehangoló és áthatolhatatlan.
Valahol ennek az állapotnak a közepén létezett Lelkecske. Nem is tudta, mióta van ez így.
Egyedül volt, magányos volt és félt. Reménykedett, reménykedett, hogy egyszer, valamikor megváltozik valami. Bármi, csak ez ne legyen.
Nem tudta mérni az időt, mely eltelt, s már soha többet nem jön vissza.

Egyszer csak valahol jó messze valami halványodott. Enyhe fény szűrődött át a semmiből.
Aztán még messzebbről jött egy rezdülés. Ezt azonnal érzékelte. Furcsa érzés volt, ilyet még nem tapasztalt.
Aztán még egy rezdülés és egy gyenge hangocska valahonnan.

Van ott valaki? kérdezte Lelkecske.

Én vagyok – jött a távolból a válasz. Lélek…

Írta: Kendi 📅 2026. 01. 24. 12:07 Humor ❤️ 0 👁️ 17

Maszkot választottam, nem arcot. Tollak csiklandozták a homlokom, a terem lélegzett, mint egy titok. Néztek rám, de nem engem láttak, hanem a bátorságot, amit kölcsönöztem. A zene engedélyt adott a közeledésre. Odaléptem ahhoz, akitől féltem nappal: saját magamhoz. A tükörben idegen mosolygott vissza, mégis ismerős. Hajnalban a maszk lehullt, és nem fájt. Megtartottam belőle a könnyedséget, hazavittem zsebben. Másnap is viseltem, láthatatlanul. A nevetések mögött megtanultam, hogy a játék komoly tanítás, és a szerep néha igazabb, mint az arc, amelyet reggelente megszokásból felveszünk. Ezért a bál bennem folytatódik minden tél után is csendesen, szívdobbanásnyi fényben, és titkos léptekkel, hazáig mindig.