18+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Szilvia egy huszonnyolc éves, közel háromszáz lóerős autóban ülve indult az apácazárda felé. Hogy felvegye a fityulát, ahogyan húga mondta viccelődve neki. Az utolsó mondata még a fejében volt, és a válasz is, amit adott rá. – Nem is értem, egy ilyen kőkemény picsa, mint te, mi a francért húz a bullájára fityulát?! Húga természetesen csak négyszemközt mert így beszélni, és csak a nővérével. – Érted teszem! Ez volt Szilvia válasza. Maga sem értette, miért mondta? Honnét jött ez a gondolat?! Na persze, mert Szilviát mindenki kőkemény csajnak tartotta, egy igazi lázadónak, aki nem adja olcsón a bőrét. Pedig ő maga szelíd és szeretettel teli természettel bírt, csak hát az élet megedzette, az volt igazán durva hozzá. Apja egy részeges barom volt, akitől több pofont kapott, mint mosolyt…Tovább olvasom…
Nézek a tükörbe, és látom megfáradt és gondterhelt arcomon a ráncokat, és mély barázdákat. Elszomorodom. Már nem én vagyok az a kislány, aki még nagy ritkán előbújik a tükörből, és vidáman rám mosolyog. Az összes mély vonalban ott bújnak meg életem árulkodó jelei. Az élet és a nehézségek nem megerősítették, inkább megtörték a testem és lelkem. Sokszor a világ összes problémáit is magamra veszem, és nagyon tud bántani, ahogy az emberek egymáshoz viszonyulnak. Kihalt a szeretet. Nehéz terhekkel megpakolt batyut cipelek a múltból, bár sokszor megpróbálok vidám és humoros lenni, valójában nem ismer senki. Nem panaszkodom, teszem a dolgomat, hol jól, hol rosszabbul, s ha néha kihajt még egy törékeny hófehér kisvirág az újabb ráncokból, azt jelenti, hogy még itt vagyok, és próbálom az…Tovább olvasom…
Istennek angyala, ülj mellém ide. Ide, erre a pamlagra. Egyedül vagyok… mint mindig. Maradj ma itt velem. S üljünk csendesen, hisz szavak nélkül is értjük mi egymást. A csend sokszor többet mond minden szónál. Lehunyom a szemeimet, s látlak, látlak, ahogy a fehér ruhád mellettem elterül. Nézel rám, s mosolyogni készülsz. Mosolyogni, hogy erőt adj, hogy fogd a kezemet, s félelmemet eltaszítsd. Bölcs szemeid megnyugtatóak. Sugaruk gyógyító. Lelkem simogatják. Erőt próbálnak adni, hogy képes legyek megint felállni. Felállni onnan, ahová megint letaszítottak. Felállni a földről, hinni megint. Karod felém nyúl, emel fel, fel, hisz önmagamtól már ez nem megy. Akarok én hinni! De erőm már fogy, s hitem sem mindig elég ahhoz a lélekben megélt feladathoz, mit megint meg kellett, hogy…Tovább olvasom…
Reggel volt, de a szoba még éjszakát hordott. Az ablak függönye mögül arany fény csorgott, lassan, óvatosan. A lány az ágy szélén ült, fejét tenyerébe temette, mintha ott rejtezne minden válasz. Gondolatai súlyosak voltak, mint a levegő vihar előtt. Emlékek kopogtak benne: kimondatlan mondatok, elhalasztott döntések. A csend nem vigasztalta, csak figyelte. Aztán felállt. A fény megérintette a vállát, és egyetlen lélegzetben megígérte, hogy ma nem marad sötétben. Mert hitt benne, hogy a nap lassan türelmet tanít, sebeket csitít, és új irányt rajzol a félve induló szívnek, amikor végre meri választani önmagát a hallgatás helyett, csendesen remélve holnapra valamivel könnyebb reggelt.Tovább olvasom…
Liza sokat ábrándozott arról, milyen élete lett volna, ha a sors nem ily rútul bánik vele. Túl sokat foglalkoztatta a dolog. A barátai féltették, nehogy az idegrendszere is tönkremenjen a sok gyötrődésben. Hiszen a helyzetén már nem lehet segíteni. Elhatározták, elhívják a legközelebbi színházi előadásra egy kis kikapcsolódásért. A színjáték egy remek, zenés darab volt. Lizának kikerekedett a szeme. A balerinák közt volt egy szólótáncos, aki leginkább az ő vágyának megvalósulását vetítette a színpadra. Fájdalmat okozott neki az együttérzés. Ekkor döntötte el, hogy kilép a torz, álomszőtte világából, megerősíti lelkét, abból hozza ki a legjobbat, amit élete fonalának gombolyaga adott.Tovább olvasom…
Ott álltam a holnap küszöbén. A kezemet az ajtó kilincsére helyeztem. Fél lábbal már kiléptem az ajtón. Hátra sem akartam nézni többé. Lezártam egy korszakot. Felkaptam kissé megkopott bőrkabátom. Fejembe belehúztam a kalapom. A taxi az utcán várt rám. Fogtam a bőröndöt és letöröltem az utolsó nyomasztó könnycseppet is, ami lecsordult az arcomon. Éreztem a változás szelét. Behuppantam a taxiba. És közöltem tárgyilagosan: – a reptérre legyen szíves! Este volt már, éjszakai járatra foglaltam jegyet. Ahogy a taxi halkan suhant az üres utcán. Az ablakon át a város fényei pislákoltak, mintha búcsút intenének nekem. A szívemben egy furcsa vágy kezdett ébredni, a vágy az ismeretlen felé, az ismeretlen jövő felé. Ahogy a reptér közeledett, egyre inkább éreztem, hogy ez az út…Tovább olvasom…
Szomorú ez a vasárnap, szakad az eső. Mint mindig, csepeg a víz, folyik az ablakon. Szemed tükrét keresem, de nem találom. Szomorú a vasárnap, mindig nélküled. A lelkem száll, keres téged a szomorú, hideg eső közepette. Kereslek némán, vízbe burkolózva. Hallgatom… esik az eső. Szomorú vasárnap, nélküled örökké menő. Szomorú vasárnap, esik az eső. Az arcod látom, az ablakból figyelve. Az esőcseppekkel együtt merengve nézem az esőt egyedül, az ablakon át. Szomorú vasárnap, megint eljöttél, de valamit nagyon elfelejtettél. Hiába vagy szomorú, és hiába próbálsz bántani, a lelkem figyel, lát téged, és örökre egy csillagba mélyed.Tovább olvasom…
Egy hideg, borús reggelen arra ébredtem, hogy a szívemet nyomasztó teher súlya nyomja, kiégés tüneteit észleltem magamon, mikor haszontalannak és értéktelennek érzed magad, amikor már semmi nem tesz boldoggá. Bezársz és sajnálod önmagad. A gondok, a problémák és a félelmek mind körbeöleltek, mintha sötét felhők úsznának a fejed felett. Fáradt voltam a küzdelemtől, és azt éreztem, hogy egyedül vagyok ebben a nagy, zajos világban. Ahogy a kávémat kortyolgattam a konyha ablakból rápillantottam a közeli erdőre. Hirtelen bevillant valami. Letettem a bögrémet és felkaptam a sportcipőm és a kabátom. Ki kell szabadulnom innen, mert különben megfulladtam volna a szoba fogságában. Csendesen kiléptem a lakásból, és elindultam odaki, Földanya öle felé. Ahogy közeledtem, a fák…Tovább olvasom…