Meglepő módon a polgári esküvőre kevesebben érkeztek, mint a már hagyományossá vált templomi keretek között megtartott, ünnepi szertartásra. Egyesek úgy vélekedtek, hogy az Úr színe előtt való igazságtétel fontosabb, mint az egyszerű emberek nyelvén közölt, és elmondott igazmondás. A házasságkötő teremben az ifjú fiatalasszony már szépen – ahogy illő, és ahogy kell –, hófehér ruhában, elegáns fehér színű ujjvédővel, és tiarás fejékkel volt földíszítve, míg a másik teremben az újdonsült vőlegény egy jelentősen kikoptatott, zöld színű zokniban próbálta átvészelni a rá várakozó megpróbáltatásokat; ha egyáltalán lehetett ezt így nevezni, mert kifogástalannak tűnő vajas, mályvaszínes öltönyéhez éppenséggel csöppet sem passzolt a zöldes színű, és velejéig elkoptatott zokni. Az ismerősök és…Tovább olvasom…
Úgy érezte magát, mint akit irdatlanul nagy erővel fejbe vertek, és amikor hellyel-közzel magához tért, még egy hatalmas ütést mértek ezer sebből vérző szívére. Kóvályogtak rendezetlen gondolatai. Mintha már nem a nehéz, szégyenletes, kiábrándító valóságban lenne, sokkal inkább egy olyan átmeneti, köztes helyen, ahol a legtöbb átutazó csak megszáll egy-két napra, és aztán tovább bolyong. – Szakítok veled, Balázs! – nyíltan a szemébe mondta. – De hát… miért…? Megbántottalak? Nem voltam jó hozzád? Nem próbáltalak meg boldoggá tenni?! Nem értem! – hallotta naiv, gyerekes könyörgő mondatait. Felismerte a tényt, hogy ezek már korántsem illenek egy negyvenes éveiben járó, felelősségteljes, talpig rendes, filozofáló, több egyetemet is elvégzett emberhez. Inkább egy kisgyerek…Tovább olvasom…
Kamionos sofőr Józsi éppen arra készült, hogy csendesen – amolyan jólfésült, angolos méltósággal –, kilépjen családi háza kovácsoltvas kapuján, mely mellett szolgálatkész őrként várakozott Volvo típusú kamionja. A megbízható gép-útitárs, mely szinte sohasem hagyta cserben. Igaz, ami igaz, lengéscsillapítót és olajat cserélni kellett benne, de ha az ember megbecsüléssel bánt egy masinával, előbb-utóbb kezesbáránnyá szelídült gondoskodó kezei alatt. – Szívem… hova a fenébe indulsz? Karácsony másnapja van… – szólt ki fáradtan, enyhén éber-álmos hanggal felesége a takarók kényelmes védelme alól. – Borzasztóan sajnálom, szívecske! Sajnos melóznom is kell, ha azt akarjuk, hogy pénz álljon a házhoz! – puszilta meg óvatosan felesége homlokát a férfi, vigyázva, hogy bozontos szakállával a…Tovább olvasom…
Munkában megfáradt, talán kicsit szkeptikusan is kiábrándult, negyedik X-hez közeledő, kisfiús arcú férfi közeledett a multinacionális cégcsoport nagy, tört üvegezett tárgyalóterméhez, mely úgy festett, mint egyetlen, hatalmas téglalapszerű, tágas iroda. Sötétbarna, idejekorán kopaszodásnak indult hajában helyenként a gondok szőttek pár darab ősz hajszálat, mely rendkívül jól kiemelte ennek az embernek egész belső, vibráló feszültségét. Ha kollégái, vagy néhány ismeretlen ember az utcán, tömegközlekedési járaton véletlenszerű pillantást vetett rá, szinte azonnal levonta a következtetéseit: „Ezt az embert jó volna egyszer és mindenkorra megvigasztalni, hogy végre tudjon kicsit örülni az életnek, mint más normális halandók.” Enyhén gyűrött nyakkendőjén pár csepp vérfolt látszott…Tovább olvasom…
Monori Babett tudta, hogy Noel nem az esete. Először is nem úgy nézett ki, ahogyan ő szerette, hogy egy igazi, macsó pasi kinézzen. Sőt! Elsőre az a benyomása támadt, hogy Noel – amolyan elsőosztályú anyuci kedvence, aki egyszerűen még mindig képtelen kikecmeregni az őt bura alatt tartó gyerekkor komfortzónájából. Bár az is lehet, hogy nem is akar. Úgy érezte, hogy a modern világban, ahol egyedül a pénz és a külső fizikai tulajdonságok érnek és számítanak, egy férfi éppen úgy, akárcsak egy nő, egészen egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy a tartós elhanyagoltság groteszk, szánalmas érzését keltse a többi emberben. Feltéve persze, ha érdekli őket a szexuális oldal, mert ha más értékek foglalkoztatják őket, akkor úgy néznek ki, ahogy nekik tetszik. Azonkívül egy igazi férfi megiszik…Tovább olvasom…
16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
A négy egykori gimis barát egy hangulatos, kissé felkapott bisztróban találkozik valahol az Andrássy út forgalmas pontján. Az utóbbi egy-két évben ez a felkapott úrinegyed is méregdrágává vált, bár ezt mintha csupán az itt lakó emberek, és nem a mindent lefényképező turisták vennék észre. Mind a négyen jóformán egyszerre érkeznek a helyszínre. Többségük márkás, hanyag, sportos eleganciát képviselő öltönyt vagy zakót visel. Az inget most lazább pólóra cserélték szinte kivétel nélkül. S míg a méregdrága, eredeti olasz bőr félcipőkben toporognak, addig akad négyük között olyan is, aki inkább a kényelmesebb tornacipős sikkességet pártolja. – Szevasztok, skacok! Na, mi a pálya? Mit iszunk? – kérdezi egy Rolex karórát látványosan felvillantó, hetvenkedőn dicsekvő, zseléshajú fiatal férfi…Tovább olvasom…
Két álomgyönyörű hölgy beszélget az egyetem mélyföldszintjén, tehát közvetlenül a felszín alatt, mintha szándékosan szeretnék kikerülni a legtöbb érthetetlen, avagy újonnan érkező, ügybuzgó, kíváncsiskodó embert, aki előszeretettel bámulja meg őket. Ülnek, miközben hevesen gesztikulálnak, suhog a ruhájuk, időnként egyszerre fölnevetnek. Jólesik sziránszerű, angyali nevetésük. Mintha magától értetődőnek hatna a titkos közvetlenség, mellyel nem csupán egymáshoz, de a szűkebben vett mikrovilághoz is mindketten viszonyulnak. Halkan és óvatosan köszönök nekik, de mintha nem akarnák meghallani, tovább beszélgetnek maguk között. Látszólag persze ügyet se vetve rám. Kicsit látótávolságukba kerülök szándékosan, és integetve jelzem, hogy legalább vegyenek észre; az egyik szőke kedvesen…Tovább olvasom…
A férfi kilépett a város elhagyatott gyárépületekkel túlzsúfolt negyedébe. A pályaudvar csikorgó sínei is oly otthonosnak tűntek, hogy szinte önmagán érezte a csönd, a magány tartós, immár szinte elkerülhetetlen érzetét. Még jól hallotta fülében Jack Nicholson-féle Joker ördögi, torz röhögését, és azt, hogy Michael Keaton mit mondott annak a gazfickó, kisstílű tolvajnak a tetőn: – Nem öllek meg, mert egy szívességet fogsz tenni nekem! Mindent elmondasz rólam a barátaidnak! „Vajon az életünk választása egészen pontosan mikor dőlhet el?! Vajon már minden lényegre törő precizitással és halálpontossággal meg van írva a csillagokban, vagy éppen a sors könyvében?” Úgy döntött, átvág a járdán, egészen az aluljáróig, ahol irritáló, szemet szárító neonvilágítás uralkodott, amit legfeljebb…Tovább olvasom…