VÁGYAK FURCSASÁGA

Monori Babett tudta, hogy Noel nem az esete. Először is nem úgy nézett ki, ahogyan ő szerette, hogy egy igazi, macsó pasi kinézzen. Sőt! Elsőre az a benyomása támadt, hogy Noel – amolyan elsőosztályú anyuci kedvence, aki egyszerűen még mindig képtelen kikecmeregni az őt bura alatt tartó gyerekkor komfortzónájából. Bár az is lehet, hogy nem is akar.

Úgy érezte, hogy a modern világban, ahol egyedül a pénz és a külső fizikai tulajdonságok érnek és számítanak, egy férfi éppen úgy, akárcsak egy nő, egészen egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy a tartós elhanyagoltság groteszk, szánalmas érzését keltse a többi emberben. Feltéve persze, ha érdekli őket a szexuális oldal, mert ha más értékek foglalkoztatják őket, akkor úgy néznek ki, ahogy nekik tetszik. Azonkívül egy igazi férfi megiszik legalább egy pohár bort vagy tequilát, vagy valami erősebb szeszkotyvalékot anélkül, hogy akárcsak egy másodpercig is becsípjen, vagy égesse a torkát a tüzes víz. Míg Noel valósággal már az alkohol gondolatától is irtózott, és legfeljebb szánalmas gyerekpezsgővel volt hajlandó koccintani szilveszter éjjelén. Másrészt Babett mintha bevonzotta volna azokat a tahó, vadbunkó, kigyúrt agyú seggfejeket, vagy éppen fanatikus focidrukkereket, akik előszeretettel fitogtatták saját alfahím-dominanciájukat, és a nőket is tárgyaknak vagy kielégítésük forrásainak tekintették, és nem úgy, mint egyenlő emberi partnereket.

Babettnek nem volt különösebben fontos tényező a pénz. Ami azért – köztünk szólva – a XXI. században ordas hazugságnak számít, arról meg nem is beszélve, hogy minden kétszer annyiba kerül, mint az eredeti ár! Szülei valósággal rettegtek, hogy esküvő nélkül könnyelműen odaadja a szüzességét valami jöttment, ostoba pánknak, akit ki tudja, hol és mikor ismert meg. Mégis igyekeztek döntéseiben maximálisan támogatni őt. Meglehet, hogy Babett ezért is költözött el hazulról, amint csak tehette.

Ott voltak például azok a számítástechnikai szuperzsenik vagy mérnökguruk, akik – főként az USA-ban – hihetetlenül bombázó hölgyek oldalán találták meg a boldogságot, és építhettek fel egy sikerorientált közös családi életet.

Annak alapján, amit már a legelső, felszínesre és kissé provokatívra sikeredett találkozás során kiderített róla, Noelnek sokkal több esze volt, mint azt elsőre fel merte volna vállalni, vagy arrogáns kérkedők módján intelligenciájával akart volna villogni és felvágni. Akkor meg miért nem volt hajlandó igyekezni vagy törni magát egy kicsivel jobban, hogy igazán hús-vér, zsigerekig megismerhessék egymást? Miért nem tudott kopott farmernadrág és kinyúlt pulóverek helyett kicsit választékosabb eleganciával felöltözni, mondjuk, ha színházba mentek? Miért azt az idétlen és idióta Beatles-bubi frizurát viselte mindig? Mintha a hatvanas évekből lépett volna elő. Egészen idáig sehogyan sem fért a fejébe.

A másik dolog, hogy Noel totálisan el volt anyásodva. Hogy néz az ki, hogy egy harmincas éveiben járó fickó még mindig az anyával él együtt? Bár ami igaz, az igaz: albérletet vagy önálló lakást találni elfogadható áron majdhogynem teljes lehetetlenség. A másik, hogy villamosmérnökként végzett, ám valójában alkalmi munkákból igyekezett fenntartani magát. Tehát nem volt egy sikeréhes vállalkozó üzletember vagy jól menő ügyvéd, ahogyan azt Babettől titkon elvárhatták volna.

Meg egyszerűen rájött arra, hogy harmincegynehány év ide, nem túl szerencsés fizikai adottságok oda, Noel kissé mindig is kilógott a sorból, és már lehet, hogy nem érdekelte az egész, ami körbeveszi. Noel hitt a költészet, az irodalom gondolatokat megváltó erejében, a halhatatlan szerelemben, melyet földi mindenségnek képzelt el, a kedveskedő bókok és meghitt romantikus naplementék varázslatában, míg Babettet ezek a dolgok egy idő múltán totálisan hidegen hagyták.

Tudta, ha járni kezdene ezzel a flúgos csodabogárral, a legtöbb barátja, ismerőse, barátnője azonnal elhagyná őt, és más barátok után néznének, emellett pedig kisebb idegőrlő harcot kellene folytatnia Noellel arról, hogy vajon a szerelmeskedés során lelkük miként kapcsolódhatna a testi vonzódáson túl tökéletesen össze.

A legkevésbé éppen felzaklatni akarta. Noel legvonzóbb tulajdonságának naiv gyerekességét érezte. Egy olyan felnőttet látott maga előtt, aki meg tudta őrizni a gyerekkorát, és semmi kivetnivalót vagy elítélendő dolgot nem látott abban, ha ezért leszólják. Ez Babett számára akár még szexi és vonzó is lehetett egy személyben, de most komolyan: egy felnőtt gyerekkel éljen boldog párkapcsolatban? Kissé abszurdnak és groteszknek tartotta ezt az egész ötletet.

Azért persze nem szándékozott annyiban hagyni a dolgot, mert Noelből áradt valami megmagyarázhatatlanul különleges és egyedi mágneses energia, ami egyszerűen jó hatással volt rá. Úgy érezte magát, ha vele volt, mintha csak a jelen örökkévaló percei számítanának, amit az ember nem kótyavetyél el könnyelműen, hanem szentül igyekszik megbecsülni és velejéig kiélvezni. Valósággal rajongott azért is, ha újabb verseit megosztotta vele, amit persze Babettnek kellett felolvasnia – lévén Noel meglehetősen lámpalázas tudott lenni, és ilyenkor többször előfordult, hogy vagy dadogni kezdett, vagy hadarni, amiből aztán egy hatalmas katyvasz kerekedett.

Amennyire vonzódott Noelhez, olyannyira beindult a fantáziája. Vajon milyen lehet vele az ágyban? Hogyan képes felkorbácsolni a női szenvedélyek lángoló tüzét, amitől egy nő igazán nőnek érezheti magát, mégis úgy, hogy a szerelmeskedés ne legyen valami szokásos, már megint-érzéssel megspékelt automatikus aktus?

Beültek moziba. Bár valami szirupos, agyonrágott romantikus filmet néztek meg nagy felbontásban és Dolby Surround 5.0-ás hangzással, most fordult elő vele először, hogy a besötétített nézőtéren óvatosan megnézte Noel pufók, gyerekes arcát, melyet valósággal megragadtak az érzelmek, főként amikor a két főszereplő jellegzetesen, klasszikus zuhogó esőben szakít egymással, és látszódott is rajta, hogy minden erejével azon van, hogy visszaszippantsa kitörni kész könnyeit.

Babett azonnal megszorította izzadó kezét, majd amikor mindenki kiment a moziteremből, az üres teremben szenvedélyesen csókolgatni, babusgatni kezdte, mint valami elfuserált óriáscsecsemőt, amit pátyolgatni illik.

Néhány nap alatt aztán tökéletesen meggondolta magát. Elhatározta, hogy egy ideig jegeli kapcsolatát Noellel, és nem találkozik vele. Már éppen elegendő idejét pocsékolta el egy anyuci kisfia-szindrómával megáldott, idióta Forrest Gump-keverék kedvéért, mégis alig hat nap után kínzó sóvárgás, honvágy lett úrrá rajta, hogy talán túlzásba vitte saját tökös, temperamentumos, talpraesett csajimázsát egy olyan kissé túlzottan is érzékeny ember előtt, mint amilyen éppen Noel.

Elhatározta, hogy meghívja őt lakására, és főz neki valamit. Még szerencse, hogy kislányként a nagymamája konyhájában kotnyeleskedett, így legalább az alapfogásokban nem hibázhatott, és egészen szépen elboldogult a konyha birodalmában. Sosem értette azon barátnőit, akik számára a sütés-főzés valósággal egy örökkévalóságig tartó kínszenvedéssel ért fel. Könnyű, lebontható műveletek sorozata ez, amit ha az ember beoszt magának, egészen kényelmesen végig lehet csinálni, csupán nem szabad megfeledkezni róla.

A toszkán, kissé mediterrán ragus hús volt Noel kedvence, és Babett sem vetette meg az olasz konyhát. A kettejük között kialakult beszélgetést kifejezetten élvezte. Noel elmesélte, hogy nemrégiben meglátogatták őt volt tanítványai, és hálás köszönetüket fejezték ki azért, hogy nyolc éve senkit sem buktatott meg az érettségin. Azért ez is szép és nagy eredmény. Nem igaz?!

Miután végeztek a vacsorával, Babett kihozta elektromos ritmusgitárját, és egy kicsit dzsemmelésbe kezdett Noel legnagyobb örömére. Valahogy élénk érdeklődés alakult ki benne a dallamok és a zene egyetemes nyelve iránt, de mivel – annak idején – szülei váltig kardoskodtak, hogy megbízható, fizetőképes szakmája legyen, a zenélés nagyon fontos hobbi-tevékenységgé vált az életében.

– Hát ez csúcs! Frenetikus! – lelkendezett hosszú percekig barátja. – Nem is hittem, hogy ennyire mesteri szinten űzöd ezt a zenélést!

– Ugyan, ne hülyítsd! Az akkordváltás még eléggé képlékeny! Egy Mark Knopfler biztos lehúzná a teljesítményemet – szabadkozott, viszont nem vette észre, de jóleső érzésekkel belepirult a gondolatba, hogy barátját valósággal felvillanyozta a játéka.

– Szerintem fantasztikusan játszol, még akkor is, ha most nem hiszed!

– Hát… nagyon kösz, de van itt azért még mit csiszolni! Szeretnéd megpróbálni? – máris odaadta a mahagóninyakú elektromos gitárt, és kicsit lejjebb vette az erősítő hangerejét, nehogy a szomszédok megjegyzést tehessenek.

– Nem hiszem, hogy ez menne nekem… – próbált hárítani Noel.

– Ugyan már! Figyelj! Csak próbáld ki! Elsőre én is tökre béna voltam! Nem szabadna, hogy eldobjuk magunktól az összes lehetőséget, amit a nagybetűs élet felkínál számunkra. Nem igaz?! – ebben a megjegyzésben lehetett valami mélyenszántó, bölcs tartalom, mert Noel mélyen elgondolkodott.

Hagyta, hogy barátnője segítsen lefogni a megfelelő húrokat, majd másik kezével egyszerű pengetésbe kezdett az elefántcsontfehér pengetővel.

– Ez az! Most vigyünk bele egy kis ritmust! – Babett kicsit megszaporázta ujjait a húrokon, és ahogy egymáshoz ért a kezük, hirtelen harmonikus, mágneses energiák szabadultak fel, amiről egészen eddig még csak nem is gondolhatták volna, hogy létezik.

– Igen, szerintem kezdek belejönni!

– Még te beszélsz! Szerintem hihetetlenül tehetséges vagy, csak elfojtod magadban ezt a kurva jó érzést!

Aztán lassítottak a dallamon és a zene ütemén. Babett a Love Story dallamát kezdte pengetni, amitől Noelnek – kivétel nélkül – szinte mindig sírhatnékja támadt. Most is szinte alig bírta leplezni könnyeit. Babett csak még jobban büszke volt rá, és felnézett rá.

„Na végre egy olyan férfi, aki nem szégyelli kimutatni valódi, őszinte érzéseit!” – gondolta, és ezt nagyra értékelte.

Eldöntötte, hogy lefekszik ezzel a különc emberrel, ha törik, ha szakad, de megtapasztalja a titkos rejtélyt, miszerint a társadalom személyen alul értékelt, erősen lúzeres beállítottságú embereknek is minden joga megvolna a boldogsághoz, akárcsak a többségnek.

– Figyelj csak! Nagyon jól érzem magam veled! – vallott színt. – Szeretnék lefeküdni veled!

Meglehet, Babett egy kissé elvetette a sulykot, hiszen Noel arca előbb bíborvörös, majd a fulladás bizonyos tüneteit kezdte produkálni, mint aki hirtelen nagyot nyelt, és most alig kap levegőt.

– Mi baj, drágám? Hozzak egy pohár vizet?

– Ö… az most nagyon jól fog esni… – aprókat köhintett.

Babett villámsebességgel viharzott ki a konyhába.

„Meglehet, túlságosan is gyors volt a tempó, amit diktáltam! De hát már mióta készült rá, és biztos volt benne, hogy Noel is legalább annyira akarja, mint ő! Akkor meg mi lehet a gond?” – jártatta agyát, de minél inkább utánagondolt, annál jobban kételkedni kezdett a romantikus éjszaka gondolatában.

Visszatért a konyhából, és Noel kezébe adta a vizespoharat.

– Tessék! Óvatosan! Csak kortyokban!

– Köszönöm, és ne haragudj… – vette el tétován, és kortyokban kiitta a hűsítő vizet. – Figyelj! Én is nagyon szeretném azt, amit te is, de nagyon régóta nem voltam senkivel, és kissé… hogy is mondjam csak… kijöttem a gyakorlatból!

Noel eredetileg arra gondolt, hogy mindent bevall barátnőjének: ti. volt egy-két elfuserált kísérlete még egyetemista korában, de semmi szex. Még az is nehezére esett, hogy az óvszert miként kell használni. Micsoda égés ez rá nézve!

– Jaj, figyelj! Semmi gáz! Én mindenben tudok segíteni! – válaszolta kedvesen, bájosan, és huncutan ragyogó szemeiben pajkos lángok lobogtak.

– Ez tényleg nagyon kedves tőled, de… tudod mit, bevallom… – nagy levegőt vett. – Félek a szextől, mert nem tudom, hogy kell csinálni!

– Na ne! Ez most valami gyerekes vicc akar lenni? A szüleiddel sosem beszéltetek róla? – Babett – bár nem akarta – kérdései hamar átváltottak kérdőre vonás és vádaskodás állapotába.

– Hát… beszéltünk a virágokról, meg a méhekről és az állatok tavaszi zsongásáról, de őszintén szólva bizonyos dolgokról egyáltalán nem beszéltünk!

– Azt érzem, Noel, hogy valamit szándékosan is elhallgatsz előlem! Így van?! – tette keresztbe a kezeit.

– Nézd! Hetedikes, nyolcadikos koromban ki nem állhattam a biológiaórákat, hogy hogyan születik az ember, mert egyszerűen gusztustalannak gondoltam, hogy a nő és a férfi egymással egyesül. Most örülsz? Boldog vagy?! – hangja kissé megsértődött, és most leginkább egy nagydarab mackóra vagy ijedt kölyökre hasonlított.

– Hé! Nyugi, bébi! Csak szeretnék rájönni arra, hogy miért viselkedsz elutasítóan! Kellemesen elbeszélgetünk! Megegyeztünk?! – nyújtotta felé a kezét, és abban a pillanatban, hogy Noel megérintette, kellemes bizsergés kerítette hatalmába Babettet lábujjaitól egészen a fejéig.

– Mesélj egy kicsit a gyerekkorodról! A szomorú dolgokat mondd el inkább! – kérte, miközben kezei változatlanul a másik kezeit szorították, hogy Noelnek legyen elegendő lelki energiája végigmondani szomorú múltjának apró részleteit.

Több mint négy és fél órán át citálta Noel a vele történt megalázó, szomorú dolgokat, kezdve az óvodai homokváraktól egészen az egyetemi balul elsült lánykéréséig. Babett el sem hitte, hogy olyan igazán érzékeny pasit választott, akinél az őszinteség kulcsfontosságú kritérium. Rendkívül hálás volt ezért.

– Tudom, hogy mennyire kellemetlen és tragikus volt ez számodra, de szeretném, ha tudnád, hogy ezektől a fontos beszélgetésektől csak még jobban közelebb érezlek magamhoz, és – persze, ha te is akarod – szeretnék veled élni.

Babett eddigi pajkos mosolya most inkább vigasztaló volt, szilárd és elgondolkodtató.

Noel feszélyezetten visszanézett rá. Már nem kellettek szavak hozzá, hogy a közös hullámhosszú érzelmek kiszabadulhassanak az önmagával viaskodó lélekből.