16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Kerekes Borbála, április közepén vette észre magán a változást. Először a szagok zavarták, később émelygett és hányt. Egyik alkalommal, mikor a piacon vásárolt, vett fél kiló savanyú uborkát, és ott, helyben megette az egészet. Néhány héttel később, egy szombat hajnalon felkeltette párját. – Pityu! Ébredj! Úgy érzem, kisbabánk lesz – ragyogta. – Mi van? – dörzsölgette szemét kábán a jó kiállású, harmincas férfi. Eltelt néhány pillanat, míg felfogta, mit hallott. Az ágy szélére ült, háttal a nőnek. – Miért nem vigyáztál!? Kerekes Borbála boldogsága hirtelen elhervadt. Nézte Pityu széles hátát, és az elmúlt egy év járt az eszében. Visszatekintve eszébe jutott, hányszor alázta meg a férfi. Egy régebbi emlék, valamiért különösen fájt. Fodrásztól ment haza jó kedvűen, azt remélte…Tovább olvasom…
Újra megcsörrent a telefon. Jelezvén ezzel a vonal túlsó végén várakozó fiatalember valódi szándékát. Igazán kitartó, ezt el kell ismernem. Számtalanszor kikosaraztam már, de mégsem adja fel. Bevallom őszintén, nekem is tetszik egy kicsit a makacssága. És nem csak az. Ő maga is elég megnyerő. A kisugárzása, tekintete rabul ejti a gyengédségre szomjazó női szíveket. Talán fel kellene vennem? Nem! Nem lehet! Ma már legalább ötször hívott, és még csak dél van. Most is elég elszánt, ez tény. Némi késztetést azért érzek, hogy pajkos, izgága ujjammal megnyomjam azt a zöld gombocskát. Egészen véletlenül a kijelzőre pillantottam. Döbbenet! Szóhoz sem jutok. Tizenkét nem fogadott hívás vigyorog pimaszul az arcomba. Soha nem hittem volna róla, hogy ennyire komolyan gondolja a…Tovább olvasom…
Ferdén lógnak a felhők az égből, mintha elbotlott volna a nyár a szeptemberben. Szótlanul bámulom a házból az esőverte udvart. Éppen dél van. Macskám belenyávog az úszó harangszóba, aztán már mellém is szegődik, mint valami szürke sejtelem. Mustársárga tekintete könyörgéssel lehet közeli rokon. Reméli, kap valamit. Betekeredik induló, lassú lépteim közé, mint a rengeteg távolság, amit még a háborúban tettem meg. Hatan mentünk el a faluból (hárman az utcából), de csak jómagam tértem haza. Még távol voltam, feltörték az üres házat. Ruhákat vittek el, meg bort. A feszületet összezúzták a falon, és egy széket is összetörtek. A szekrényeket és az íróasztalomat kiforgatták. A könyvekhez nem nyúltak (kár). A misére nem mentem el, pedig kocsit küldtek értem. Fájt a lábam. Meglőtték a…Tovább olvasom…
Bart-ék járgánya lassan egy új tájra ért. Itt már néha felbukkant egy-egy kiszáradt bokor, a földön kisebb homokbuckák éktelenkedtek, és a távolban egy sziklába vésve az alábbi felirat volt látható: Rémpuszta Bart kissé értetlen arccal figyelte a feliratot. Jack hangosan csámcsogva rágcsált egy almát, rá sem nézve a sziklára. Kelly minden homokbucka láttán rosszul lett. Nem igazán bírta a hatalmas ugrásokat, amit a járgány a homokbuckák eltiprásakor produkált. – Bart, nem tudnánk egy kicsit óvatosabban menni? – érdeklődött Kelly. – Ennél lassabban nem megy, ez a minimumsebesség! – felelte Bart. – Hé Kelly, egyél egy kis almát! Észre se fogod venni, hogy zötykölődünk. – jegyezte meg Jack. – Köszi, de inkább kihagyom. Nem azért jöttem, hogy félúton megfulladjak. – jelentette ki…Tovább olvasom…
A hátizsák most is ott nyugodott a vállán, ahogy kíváncsi tekintettel lépkedett az elnyúló barlang felé. Léptei visszhangot vertek a köveken. A táj arcképét a szél mozgatta: barna, narancs, zöld és világos árnyalatok terültek el mindenhol, miközben a barlang szája feketén tátongott. A távolból egy folyó csordogálása hallatszott, amikor a férfi belépett a barlangba. Hideg szellő járta át, amitől megborzongott, de továbbment. A levegő nehéz és különös volt, a falak időtlenül nyújtóztak a semmibe. Cipője itt is zajt csapott a csendben. Beljebb azonban felfigyelt néhány, a mennyezeten alvó denevérre. Nem borzongott – kedvelte őket. Halkan továbbhaladt, látott hangyákat, más rovarokat, lehullott, eltört köveket, amikor odébb vérre lett figyelmes a földön. Ez felidézett benne egy kósza…Tovább olvasom…
Fél órája robogtak a kietlen pusztaságon, amikor a betonjáró hirtelen megállt. Jack leugrott a földre, és hátrament a motordobozhoz annak reményében, hogy megtalálja a problémát. Amikor felnyitotta a zárat, a haldokló motor egy utolsó füstfelhőt köhögött rá, aztán végleg behalt. Bart és Kelly értetlenül nézett Jackre. – A fenébe! Ez a rozsdás ócskavas meghalt, gyalog kell továbbmennünk! – morogta Jack. Kelly bosszúsan motyogott valamit, Bartnak viszont cseppet sem volt ellenére egy kis séta. Jack vezette a csapatot, miközben a kabin koordinátáit figyelte. Negyed óra gyaloglás után elértek a megfigyelői zónához. Egy régi drótkerítés szeparálta el tőlük az elhagyatott kabinokat, de Bart egy drótvágóval megoldotta a bejutást. – Melyik fémdoboz a miénk? – kérdezte Kelly. – A B12-es. –…Tovább olvasom…
16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Jack: Az egyetlen igazságot írom le ebben a káoszban, amibe ő sodort. Beleírom ebbe a füzetbe, miközben menekülök. Mert idáig gyötört. Ő. Billie Jean. Átok sújtsa a percet, amikor megismertem. Átok rám is, mert engedtem, hogy karjaival lassan körbefonja a nyakam, és kiszorítsa belőlem az életet. És… utána megfojtson. Mint egy kígyó. Egy vonatkupéban írom ezt. Ha végeztem, itt hagyom a hatóságok és az emberek számára. Hogy mindenki megismerhesse az igazságot. Hogy ki és mi miatt vezetett idáig ez az egész: a vádaskodás, a káosz, a menekülésem és maga a gyilkosság. A detektív: – Az úriember elmenekült, uram, ez már biztos – közölte füstölgő szivarral a szájában, szemét forgatva a rendőrfőnökkel annak kopott irodájában. Kalapot viselt, hosszú ballonkabátot, kezében aktatáska…Tovább olvasom…
Gróf Almási Krisztófóró Tihamér Edőme meglehetősen zabosan tépte fel az elsötétített üvegekkel rendelkező csótányirtó kisbusz ez eddig lezárt ajtaját. A bent ücsörgő állami alkalmazott nemes egyszerűséggel fegyvert fogott rá. – Tisztelt uram! Mégis mit képzel maga magáról?! A legkevésbé sem érdekel, hogy fegyvert fog rám! Felszólítom önt, azonnali hatállyal vegye le a mocskos kezét a tegnapi brokkolis pizzámról! Hacsak nem akar nagy pofonnak kisgazdája lenni az elkövetkezendő három percben úgy ötvenszer. – Nekem nyomod, vakegér?! Nem tudom, feltűnt-e neked, hóvirág, hogy itt én vagyok a hatalom, az atyaúristen! Titkos ügynökök elitje. Azt csinálok, amit csak akarok! Engem maga az állam hatalmazott fel! Amúgy meg ez az én pizzám! – Igen, az állát fogom először kezelésbe venni egy…Tovább olvasom…