„szeretet” – novellák címszó szerint

Írta: Soósné Balassa Eszter 💠 📅 2025. 11. 27. 06:33 Karácsony ❤️ 0 👁️ 18

Esteledik, de a Hold és a fehér hótakaró teljesen bevilágítja a tájat. Lassan lépdeltünk a szűk ösvényen, ami a kisvárosunkba vezetett. A fenyőt vittük haza. Már messziről láttuk a füstölgő kéményeket.

– Már látom a fényeket – szólt oda a férjem.
– Igen, én is.

Körülöttünk a gyönyörű, hólepte fák álltak. Mint a menyasszonyi fátyol, úgy terült rájuk a hó. Lassan beértünk a házakhoz. Mindenhol lámpák égtek. A városka fáján már égtek a fényfüzérek. Mi is megérkeztünk. Otthon voltunk végre. A kályha melegénél megszárítkoztunk. Leültem, kezemben egy forró teával.

– Lassan itt vannak az ünnepek – mondtam a férjemnek.
– Nekünk már minden nap egyforma – válaszolta.

Kicsit szomorú lettem, de igaza van. Mióta felnőttek a gyerekek, családjukkal ünnepelnek. Mi pedig ketten, mert a…

Írta: Buglyó Juliánna 📅 2025. 11. 26. 18:43 Érzelmes ❤️ 0 👁️ 12

A fiú alsó tagozatos volt még amikor, egyszer édesanyja elé állt.
– Anya, én nagyon szeretnék megtanulni trombitálni.
– Megértelek fiam, megpróbáljuk megoldani. Tudod mióta apa elment nagyon oda kell figyelni, hogy mire költünk.
A fiú szépen haladt a zenetanulásban, még a helyi fúvószenekarban is játszott később. Az évek gyorsan haladtak egymás után, párra talált, esküvőt rendeztek.
A vacsora után néhány lámpát váratlanul lekapcsoltak, majd a színes félhomály árnyékában megjelent a vőlegény a trombitájával.
Szívszorító, de ugyanakkor melengető hangon elkezdte fújni az „Úgy szeretném meghálálni” című dalt a vendégeknek.
Hamar csillogóvá váltak a szemek, lassan apró gyöngyök gurultak végig az arcokon. Anya és fia forró ölelésben kapcsolódtak össze, éreztetve, hogy örökké megmaradnak…

Írta: Aurora Amelia Joplin 📅 2025. 11. 22. 01:15 Misztikus ❤️ 3 👁️ 26

A hold ragyogó fénye bevilágította a várost. A tető peremén két angyal ült: az egyik fehér szárnyakkal, a másik feketével.

A fehér szárnyú angyal gyönyörű volt. Ő volt Anase. Ruhája lágyan omlott végig a köveken, hajának aranyló színe finoman keretezte az arcát.

Mellette a fekete szárnyú angyal némán figyelte a mélységet. A fájdalom túl régóta volt a társa. Őt Eszminek hívták, de ezt a nevet kevesen merték kimondani.

– Eszmi… – törte meg a csendet Anase. – Még mindig figyeled és hallgatod a világot odalent.

– Hallgatom – válaszolta Eszmi halkan. – Bárhová fordulok, mindenkihez tartozom… és sehová sem.

Anase oldalra fordult, és óvatosan a vállához ért.
– Nem erre születtél. Nem ez vagy te. Eltévedtél.

Eszmi félrenézett.
– Dehogynem. A menny már nem az otthonom. A pokol…

Írta: Elias Axel Reid 📅 2025. 11. 20. 00:15 Mikulás ❤️ 3 👁️ 46

Holnap jön a Mikulás! Jancsika izgatottan készült, hogy kifényesítse a csizmáját, ám hirtelen rádöbbent: a csizma eltűnt! Kétségbeesve kezdte keresni. Körbenézett a nappaliban, átkutatta a szobáját, de sehol sem találta. 

„Lehet, hogy kint hagytam a hóember mellett?” – gondolta. Gyorsan az udvarra szaladt. Ott állt a hatalmas hóember, amit a szomszéd gyerekkel együtt építettek. Még a délutáni hógolyócsatát is felidézte, de a csizma ott sem volt. 

Végül csalódottan visszatért a házba, és akkor... meglátta! Az ablakban állt, tisztán, ragyogóan, mintha új lenne. Édesanyja már kitisztította neki, hiszen tudta, milyen szorgalmas és ügyes fiú Jancsika. 

Mikulás estéje mindig különleges volt náluk. Jancsika minden évben egy hatalmas csomagot kapott a kedvenc csokoládéival és…

Írta: Aurora Amelia Joplin 📅 2025. 11. 19. 22:14 Családi dráma ❤️ 0 👁️ 23

A hajnali köd lassan ráült a mezőre, a nap még csak sejlett a fák mögött. A régi, szürke fakerítés mellett egyetlen rózsatő állt — harmat gyöngyözött a levelein, a szirmai halványrózsaszínben ragyogtak.

Barna megállt előtte. Ugyanazon az úton lépett végig, amelyen tíz éve utoljára. A vállán a kopott katonakabát, a tekintetében az a súly, amit a háború felpakol az ember lelkére. Lehajolt, óvatosan leszakította a rózsa legszebb virágát.

— Hazaviszlek az én drága feleségemnek — mondta halkan.

A ház, amely előtt megállt, nem változott sokat. Csak a vakolat kopott meg, és a kapu nyikorgott egyet. Barna megtorpant. A szíve gyorsabban vert, mint bármely csatában. Kopogott.

Léptek közeledtek, majd kinyílt az ajtó. Melissza állt ott. A haja hosszabb lett, az arcvonásai érettebbek, de a…

Írta: Gáll Zoltán 📅 2025. 11. 16. 18:11 Lírikus ❤️ 2 👁️ 138

A falu legvégén, ott, ahol az aszfalt már elfogyott, és a földút pora beleveszett a mezők szélébe, állt egy öreg vályogház. A vakolat a legtöbb helyen lepergett róla, az eresz rozsdás bádogja úgy csöpögött, mint egy kiszáradt öregember könnyei. Az ablakban repedezett üveg, belül sárgás, megfakult csipkefüggöny. Bent a házban egyszerűség uralkodott. A sparhelt mellett egy kicsorbult zománcos lábas, a sarokban egy kopott, leülésre mindig recsegő karszék. A falon egy régi, megsárgult esküvői fénykép: Bandi bá fiatalon, fehér ingben, oldalán felesége kezében egy vadvirág-csokorral, amit maga szedett. Az ágy felett egy feszület, mellette a párnára hajtva egy vékonyka kendő, amelyről az öregember azt állította, még az édesanyjáé volt.
A konyhaasztal mindig takarékosan terített: egy…

Írta: Gáll Zoltán 📅 2025. 11. 16. 17:43 Lírikus ❤️ 0 👁️ 52

Léna mindössze tíz esztendős volt, életében mégis sok változáson ment keresztül. Szüleit még csecsemő korában elveszítette, így nagyszülei gondoskodtak róla. Nagymamája, aki a falu javasasszonya is volt mindenre megtanította, amire csak tudta. Szerető karjaiban a kislány boldogan cseperedett. Együtt járták az erdőt gyógyfüveket gyűjtve, míg nagyapja a ház körüli munkákat végezte. Léna nagyon szeretett a fák között szaladgálni és különféle terméseket gyűjteni, amiket ő kincseknek tartott. 
Egy napon azonban újabb tragédia érte a családot. A nagymama súlyos beteg lett és rövid időn belül elhunyt. Léna bele temetkezett a fájdalomba, Nagyapa pedig az alkohol rabságába. Így aztán a kislányra nehezedett a házimunka és minden vele járó tennivaló, s közben eljárt az iskolába is. Barátai nem…

Írta: Gyurkó Mónika 📅 2025. 11. 16. 15:40 Érzelmes ❤️ 3 👁️ 42

A kerítésünk, melynek téglákból kirakott aljzatára léptem, nem volt magas, így könnyedén átleshettem felette. Szerencsére a szandálom is épp elfért a tégla és rozsdaette, öntöttvas rácsok között, így tökéletes hely volt arra, hogy komfortosan lógjak, és kukucskáljak.
Persze, nem céltalanul lógtam a házunkat körülölelő kerítésünk tetején, épp Szabó nénit lestem, hogy mikor jön ki a kertbe egy kis délutáni sziesztára, de akármilyen erősen is hunyorogtam a szembetűnő napfénytől alig láttam valamit. 
Anyáékkal nemrég költöztünk ide ebbe a szép kertes házba, és néhány nappal a beköltözésünk után a szomszéd néni átnyújtott egy könyvet, épp itt, a kerítésen át a két orgonabokor között.
− De csak kölcsönbe − súgta oda nekem, mikor átadta és megcsapta az orrom enyhe édeskés illata, ami a…