Karácsonyi ajándék

Esteledik, de a Hold és a fehér hótakaró teljesen bevilágítja a tájat. Lassan lépdeltünk a szűk ösvényen, ami a kisvárosunkba vezetett. A fenyőt vittük haza. Már messziről láttuk a füstölgő kéményeket.

– Már látom a fényeket – szólt oda a férjem.
– Igen, én is.

Körülöttünk a gyönyörű, hólepte fák álltak. Mint a menyasszonyi fátyol, úgy terült rájuk a hó. Lassan beértünk a házakhoz. Mindenhol lámpák égtek. A városka fáján már égtek a fényfüzérek. Mi is megérkeztünk. Otthon voltunk végre. A kályha melegénél megszárítkoztunk. Leültem, kezemben egy forró teával.

– Lassan itt vannak az ünnepek – mondtam a férjemnek.
– Nekünk már minden nap egyforma – válaszolta.

Kicsit szomorú lettem, de igaza van. Mióta felnőttek a gyerekek, családjukkal ünnepelnek. Mi pedig ketten, mert a szenteste a szűkebb családé. Könny futott végig arcomon. Van valaki, aki tizenöt éve nélkülünk ünnepel: a fiunk, aki távol él. Karácsonykor soha nem jöhetett haza, mert a vendéglátásban dolgozni kell. Minden évben azt mondta, nem szereti a karácsonyt. Szomorú voltam, de tudtam, azért mondta, mert hiányzott neki a családja. Amikor tizenkilenc évesen kiment, a szívem egy része belehalt.

Aztán mosoly fut végig arcomon, mert ez lesz az első ünnep, amikor családban töltheti a szentestét, ott távol. Megtalálta végre szeretett társát, és most már van egy új családja is. Már nyugodt a lelkünk. Ha nem is velünk ünnepel, de családban, szeretetben. Ennél szebb ajándék nekünk nem is kell, hisz boldog a gyermekünk. Az ő szerető szíve hoz egy másik szerető szívet nekünk.