„természet” – novellák címszó szerint

Írta: Soósné Balassa Eszter 💠 📅 2026. 01. 11. 06:52 Élet ❤️ 2 👁️ 16

Mindent betakar fehér dunnájával Holle anyó. Az apró kis madarak korán reggel az etetőre szálltak. Érintetlen volt a hó. Csendessé vált a világ, csak az ő üdvözlő csivitelésüket hallani.

– Tudjátok, kincseim, ilyenkor sok kis állat nem talál élelmet, nekünk kell gondoskodni róluk egészen tavaszig. Ők meghálálják nekünk, énekelnek, a kertünkben teszik a dolgukat.

– Gyertek, gyerekek, adjunk magocskát a madaraknak.

A két kis lurkó öltözött is nyomban.

– Mamika, még mit vihetünk?
– Gyerekként felfűztük a töpörtyűt, de csak olyat, ami nincs besózva.

Így tanították nekünk hosszú évtizedekkel ezelőtt szüleink, nagyszüleink. Most már hálóban kapható golyókat adunk nekik.

– Nézd csak, mami, ideszállt a kezemre, milyen madárka ez?
– Nézd csak, ő őszapóka, ő meg itt cinege, na…

Írta: Buglyó Juliánna 📅 2026. 04. 06. 09:51 Érzelmes ❤️ 1 👁️ 16

Megmozgatásom gyanánt néha kerékpározni szoktam, leginkább a városunk határában rovom a kilométereket. Élvezem a friss levegőt, a rovarok zsongását, az emberi hang és közlekedési zaj nélküli csendet. Nemrég egy nagy tisztás mellett haladtam volna el, ha rá nem csodálkozom a tömérdek vasvirágra. Teljesen beszőtték a hatalmas területet. Nem zöld, hanem kék hullámokban mozgatta őket a langyos szellő. Hihetetlen pillanat volt. Gyermekkoromban láttam ilyet utoljára. Legszívesebben dobtam volna a biciklit, és begázolok a száraz tengerbe. De csak álltam, gyönyörködtem, mily sokat adhat a természet. Szépség, múltidézés, érzések, gondolatok jelennek meg általa. Ott, akkor minden oly tökéletes. A lélekben árad a nyugalom.

Írta: Buglyó Juliánna 📅 2026. 04. 08. 14:03 Élet ❤️ 2 👁️ 15

– Most gyere velem!
– Mikor? Hová?
– Rögtön, azonnal, nem mindegy hová? Csak gyere!
– Mit vegyek fel? Mit vigyek?
– Mindegy, nem kell semmit hozni.
– Érzed a friss tavasz illatát? Látod a kipattanó rügyeket? Hallod a madarak dalát?
– Nekem még van egy kis dolgom. Meg kell csinálni aaa
– Nincs, most gyere! Tedd, amit mondok!
– De a határidő?!
– Holnap is nap lesz!
– Hm, igen. Még sosem láttam a domb mögött felkelő nap sugarait. Csodás! Hihetetlen káprázat.
– Gyere még! Itt a vízesés narancsszínű! Látod? A napkorongja épp most fürdik benne!
– Mártózzunk meg mi is itt!
– Olyan, mint „táncolni az esőben!”
Erre vágytunk, ennyi az egész!

Írta: Kimmel Gábor 📅 2026. 01. 24. 17:42 Igaz történet ❤️ 1 👁️ 14

Némán lépkedtem a nemrég lehullt falevelek tarka szőnyegén. Csendes novemberi nap volt, egészen szép idővel. Az év tizenegyedik hónapjának közepén tizenöt fok valóságos ajándék. Úgy gondoltam, ki is kell használni ezt a szép időt, amíg lehet, ezért döntöttem egy kis erdei séta mellett. A nyugodtság szinte tapintható volt. Ha kissé túlzóan akarok fogalmazni, mondhatnám úgy, hogy eggyé válik ilyenkor az ember a természettel. A szép őszi idő feltöltött energiával. Szinte megfeledkeztem magamról. Egyszer csak észrevettem valamit a levelek között. Egy fiatal siklót. Mozdulatlan volt. Megálltam. Nem a döbbenettől, hanem azért, hogy kicsit megnézhessem. Nagyon kicsi volt, talán még gyermek. Talán tíz centiméter hosszú. Én százkilencvenhárom centire nőttem. Kissé érdekes összevetés, de akkor…

Írta: Oláh Timi 📅 2026. 04. 02. 09:49 Spirituális ❤️ 0 👁️ 13

Egy hideg, borús reggelen arra ébredtem, hogy a szívemet
nyomasztó teher súlya nyomja, kiégés tüneteit észleltem
magamon, mikor haszontalannak és értéktelennek érzed
magad, amikor már semmi nem tesz boldoggá. Bezársz és
sajnálod önmagad. A gondok, a problémák és a félelmek
mind körbeöleltek, mintha sötét felhők úsznának a fejed
felett. Fáradt voltam a küzdelemtől, és azt éreztem, hogy
egyedül vagyok ebben a nagy, zajos világban.

Ahogy a kávémat kortyolgattam a konyha ablakból
rápillantottam a közeli erdőre. Hirtelen bevillant valami.

Letettem a bögrémet és felkaptam a sportcipőm és a
kabátom. Ki kell szabadulnom innen, mert különben
megfulladtam volna a szoba fogságában.

Csendesen kiléptem a lakásból, és elindultam odaki,
Földanya öle felé. Ahogy közeledtem, a fák…

Írta: Norbert Farkas 📅 2026. 01. 06. 12:52 Élet ❤️ 0 👁️ 12

Néha egy látszólag apró és jelentéktelen gesztus valójában baromi mély tartalommal képes bírni, és többet tud jelenteni bármilyen mennyiségű pénznél, méregdrága ajándéknál vagy akár szép szónál. Van egy bizonyos tisztás, amelyet gyakran látogatok. Részben a természetközelség, még nagyobb részben pedig egy kedves négylábú miatt. A csehszlovák farkaskutya-féle kislány mosolya széles hét mérföldön az egyik legszebb abban az erdő keresztezte körzetben. A Jasmine nevet kapta, de nekem sokszor már csak Jazzy vagy Ezüstfarkas.

Egyszer ő és gazdája, Trevor a házunk előtt futottak, épp akkor, mikor a buszmegálló felé sétáltam. A kiskutya megközelített, és úgymond szerelem volt köztünk első látásra: ezredmásodpercek töredéke alatt jutottunk el odáig, hogy egész testével nekem dől, és arcom…

Írta: Fekete Ida Virág 📅 2025. 12. 30. 00:05 Élet ❤️ 0 👁️ 10

Az idősödő írónő Eva egy csendes nyári délután kis kosarát telepakolta finomságokkal, csokoládés keksszel, frissen lefőzött kávéval.
Csak úgy, mint ahogyan azt régen szokta,
mikor még együtt volt a férjével.

Francois már jó pár éve elhagyta.
Akkor azt hitte, a bánatba százszor belehal. A mentő hangos szirénázással száguldott vele a klinikára.
Szerencsére nem így történt, ezt is ki kellett bírnia.

Azóta viszont képtelen volt egyedül kijönni a folyópartra, ahol minden virág, fű és fa a szerelmük nyomát őrizte.
Most viszont hirtelen ötlettől vezérelve elhatározta, hogy végigsétál az ösvényen, ahol valamikor kézen fogva, szerelmesen andalogtak.
Leszámol a múlttal, és elbúcsúzik végre a fájdalmas emlékektől és csalódásoktól.

Csokorba szedte a nyári vadvirágokat, pont olyanokat…

Írta: Szabó Szabina 📅 2026. 01. 25. 23:33 Érzelmes ❤️ 1 👁️ 9

Szerettem az erdőben sétálni. Mindig megnyugtatott a természet közelsége: a madarak csipogása, ahogy a szél suhogtatja a fák leveleit, a patak vizének csobogása. Most nagyobb szükségem volt a csendjére, mint máskor. A színek kavalkádja vett körbe: zöld, barna, fehér, kék, sárga és még megannyi, minek nevét sem tudom. Egyedül akartam lenni, ezért letértem az ösvényről. Messze besétáltam egy rejtett zugba, ahol reméltem, nem talál rám senki, hogy átadhassam magam a kínnak. Becsuktam a szemem, és mint mindig, az arcod láttam magam előtt, ahogy barna szemeiddel rám tekintesz, és mosolyogsz. Térdeimet átölelve ültem ott, remélve, a könnyeim elmossák a fájdalmat. Hiányzol.