„veszteség” – novellák címszó szerint

Írta: Kurucz Árpád 📅 2026. 01. 25. 09:04 Élet ❤️ 1 👁️ 19

Szabó Balázs, villanyszerelő nehezen ébredt. Az egész heti munka elfárasztotta. Csontjaiban már érezte az elszálló éveket, mégsem akarta henyéléssel tölteni a napot. Kinézett harmadik emeleti ablakán, esett az eső. Már egy hete. A komor, szürke, egyforma házak látványa nem vidította fel. Törte a fejét mihez kezdjen a vasárnapjával.
– Kimegyek az Állatkertbe – villant agyába az ötlet. – Február van, rossz idő, biztosan nem lesz tömeg.
Leszállt a troliról, besétált a kapun. Eszébe jutott, hogy harminc éve járt itt utoljára. Boldogan szívta be a jellegzetes szagokat. Az állatokból keveset látott, elbújtak az eső elől, a sétányokon csak néhány elszánt látogató kószált.
A medvék kifutójánál, a sétány aszfaltján mély repedést vett észre.
– Ez még mindig megvan? – gondolta. – Itt…

Írta: Krivák-Móricz Ilona 📅 2026. 01. 26. 19:35 Romantikus ❤️ 1 👁️ 17

Csend volt… csend, mélységes mély csend.
Igazándiból ez még nem volt annyira rossz, mint a sötétség. Komor, lehangoló és áthatolhatatlan.
Valahol ennek az állapotnak a közepén létezett Lelkecske. Nem is tudta, mióta van ez így.
Egyedül volt, magányos volt és félt. Reménykedett, reménykedett, hogy egyszer, valamikor megváltozik valami. Bármi, csak ez ne legyen.
Nem tudta mérni az időt, mely eltelt, s már soha többet nem jön vissza.

Egyszer csak valahol jó messze valami halványodott. Enyhe fény szűrődött át a semmiből.
Aztán még messzebbről jött egy rezdülés. Ezt azonnal érzékelte. Furcsa érzés volt, ilyet még nem tapasztalt.
Aztán még egy rezdülés és egy gyenge hangocska valahonnan.

Van ott valaki? kérdezte Lelkecske.

Én vagyok – jött a távolból a válasz. Lélek…

Írta: Poór Edit 📅 2026. 01. 27. 10:17 Sorsfordító ❤️ 0 👁️ 11

David Új-Mexikóban, Santa Fe-ben élt szüleivel és húgával, Sofiával. Az egyetemi éveket azonban Kaliforniában, Los Angelesben töltötte, mivel orvosnak tanult. Kiváló sebész lett belőle, így rögtön felvették a helyi kórházba.

Hamar kivívta az elismerést, és nagy szaktekintélynek számított. A kollégái és a betegek is nagyon szerették, mindenkihez volt egy jó szava. Lelkiismeretes, kedves és segítőkész, kivételesen empatikus sebésznek ismerték. Az emberek iránti szeretetét otthonról hozta a családjából.

Persze akadt néhány olyan kollégája, akik irigykedtek rá a gyors sikerei miatt. Összesúgtak a háta mögött, de David nem törődött velük. Kerülte a konfliktust, amennyire csak lehetett. Hamar kinevezték osztályos főorvosnak. Sok időt töltött a kórházban és a betegeivel. Magánéletre szinte…

Írta: A.K. András. 📅 2026. 01. 28. 01:33 Családi dráma ❤️ 1 👁️ 17

József meredten nézte a bontási munkálatok megkezdését. A fogadó a Háromlábú Macskához épületét bontották. A Háromlábú Macska élete szinte minden főbb pontjában szerepel. Itt itta az első Jaffáját ötévesen, nagyapjával. Természetesen az öreg fröccsözött. Aztán odahaza iszonyatos perpatvar kerekedett belőle, mikor a nagymama megtudta, hová vitte kis unokáját az öreg. Majd mikor az öreg meghalt, itt búcsúztatták őt. Itt volt a ballagási bulija és kissé kapatosan ugyan, ámde itt vesztette el szüzességét döcögős Marissal. Akire sántasága miatt ragadt rá ez a név, és aki húsz évvel idősebb volt nála. Igen, hátul a tekepályának nevezett kerti részben. December végén. Nagy hó volt, és így utólag is belé pirul az akkor történtekbe. Évekig beszéltek róla a faluban. Ej, de elverte másnap apja!…

Írta: Poór Edit 📅 2026. 01. 28. 09:51 Misztikus ❤️ 3 👁️ 19

Dávid szegény családba született. Édesapja gyári munkásként kereste a kenyeret. Édesanyja a háztartást vezette és gondoskodott a családról. Időnként néhány órában besegített a szomszédasszonyának, aki varrodában dolgozott. Akadtak olyan ruhadarabok, amelyeket kézzel kellett összevarrni. Ezt Sára könnyedén meg tudta oldani Dávid mellett, amikor aludt. Így némi kevés pénzt ő is hozott a konyhára. 
	
Előfordult, hogy a szomszédasszony az anyagi juttatás mellett vitt a kisfiúnak mesekönyvet, vagy éppen egy kifestőt, színes ceruzákkal. Sáráék ezeket nem tudták megvenni a felcseperedő Dávidkának, aki egészen az iskola megkezdéséig otthon volt az édesanyjával, mivel akkoriban nem volt még bölcsőde és óvoda. 
	
A kisfiú boldog volt és órákat elnézegette a mesekönyveket, vagy éppen ült az…

Írta: Soósné Balassa Eszter 💠 📅 2026. 01. 28. 14:57 Igaz történet ❤️ 3 👁️ 22

Azon a reggelen végtelen szomorúsággal ébredtem. Ma kísérjük aput utolsó útjára.
Arcom elcsigázott, szemem duzzadt a sírástól. Kinéztem az ablakon. Hűvös, szeles idő volt. November. Megittam a kávémat, készülődni kezdtem. Kezembe vettem azt az egyszerű kis fekete kalapot, amit erre az alkalomra vettem. Idegen világ volt tőlem, hisz jórészt kerékpárral közlekedtem. Belenéztem a tükörbe, egy elegáns öltözetű arc nézett rám. Ez is én vagyok.

– Gyere, indulni kell – szólt a férjem.
– Azonnal jövök. – Még egyszer belenéztem a tükörbe.

Arcomba húztam a kalapot, amikor a temetőbe értünk. El akartam rejteni végtelen bánatomat.
Ápolt és eltakart ez a fekete kalap. Nem néztem az arcokra, amennyire csak tudtam, elbújtam a kalapom mögé.

Ha kinyitom a szekrényt és ránézek, mindig apura…

Írta: Tasi83 📅 2026. 01. 31. 03:12 Romantikus ❤️ 1 👁️ 8

A fiatalos özvegyasszony mindig is filigrán volt, és igen-igen nagy gondot fordított az öltözködésre. Szerette a szép holmikat, de egy idő után kissé keserédes, beletörődött kedvvel kellett konstatálnia, hogy felette is eljárt az idő. Ha reggelenként a tükörbe nézett, igazság szerint egyáltalán nem zavarták a szépen megformált arcának apróbb fonnyadó ráncai, sokkal inkább kék-lila erek kúsza hálózatát őrizgető kezei, melyekre jobban szeretett volna finom kesztyűket felhúzni, mert szégyellte őket.
Harminc éves elmúlt már felnőtt tanárember fia, aki éppen csak az utóbbi pár hónapban kezdett komolyabban randizgatni, mert meglehetősen rossz tapasztalatai voltak az ún. modern úrinőkkel kapcsolatosan, akik majdnem minden esetben, kivétel nélkül az anyagi egzisztenciáját kezdték már a bizalmas…

Írta: Garami Nelli 📅 2026. 02. 01. 11:43 Humor ❤️ 1 👁️ 26

(Részletek Mimi naplójából) – 3. rész
Május 22.
Kellemesen töltöttem a hétvégét: délig aludtam, ettem, olvastam, tévét néztem, ettem, olvastam, zenét hallgattam, ettem, átlapoztam néhány régi fotóalbumot, ettem, tévét néztem, aludtam... Hétfőn újult erővel léptem át az irodaház küszöbét. Aki csak szembejött velem, rám vigyorgott, legtöbbjük érdeklődött az egészségi állapotom felől is... Eleinte nem zavart ez a nagy „érdeklődés”, de aztán lassan kezdett az idegeimre menni a dolog. Addigra már úgy felhergeltem magam, hogy mikor szembetalálkoztam azzal az utálatos Petrával, aki mind a negyvennégy fogával rám vicsorgott, miközben ő is megkérdezte:
– Na, Mimi, rendben van a gyomrod? Kikúráltad magad?
– Nem!!! Képzeld, még mindig fosok!!! – üvöltöttem az arcába, és elrohantam.
Aztán…