A Vérttelen Gémkapocs Kötései

Tasi83

Mindennapok közüzemi számlái,
vándorolni kész,
kézen-közön elkótyavetyélt
végrendelet-szerződések:
hát ennyi maradhatott
csupán belőled, te hitvány,
emberszagú Élet?!

Mert – sajnos a legtöbb esetben –,
kivétel nélkül
a legtöbben elfelejtik befizetni,
kiváltani még
a szükséges ügyvédi
tiszteletdíjakat is,
amitől az illető
közjegyző megint
csak szilárd falaknak
megy fejjel előre.

A varázslatos kékszínű
utazóbőrönd valami miatt
a kórteremben maradt,
ahol rendre kilopkodták belőle
– ami egyáltalán –
még eladható értéknek
minősülhetett.

Egy-egy szaftosan
gusztusos rántott
csirkecombot majonézes
burgonyasalátával körítve,
a nagymama közkedvelt
mézes zserbóját,
amihez egyedül
csakis ő érthetett.
Titkos kordokumentum
top secret aktáit,
melyek határidőnaplóban
még hűséggel kívántak
tanúskodni történeti időkről.

Az elsárgult Beethoven-szerű
kottákon fityegő
violinkulcsok rejtjeles,
igazi zenékről regéltek…

Egyszer el kellett menni
egy formalinszagú
jós-javasasszonyhoz,
aki – gondolom –
gyümölcsöző haszonért
cserébe megjósolta,
mi várhat-e még reánk
a XXI. század szamárküszöbén,
igaz, csak félig,
mert amikor hozzánk ért,
mintha már eredetileg is
kevesellte volna
a számára felkínált
részösszeg-hozzájárulást:
„Maguk is elátkozottakként végzik!
Majd meglátják!”
– hörögve fröcsögtek
ajkán prédikáló-ítélkező szavai.

– Koponyáink szilárdnak
mondott csontjain hátha
száz évben egyszer átvonul
ikrásodott, kristálytiszta fénnyel
a spleen-tudatok szent
ünnep-magánya,
mert felemésztett
nappalaink is valahol
már belőlünk éldegélnek.

Az összeforrasztott
tengelyüregben
a vértelenné lett
gémkapocs még
összetartaná az elvetélt Lét
császármetszéseit,
s nem csupán csak
a repedéseket;
mert újra s újra
megismétlődik mindennapok
rutinja, az álarc-gesztusok
kicsinyes dáridóival.

Az észrevétlen önkívületben
a tudatos lehetetlennel
való bírkózás vágya,
mint egyfajta még
lehetséges alternatíva,
feszül neki
a bizonytalan Jelenidőnek.