KISZOLGÁLTATOTTSÁGOK LÓRÚGÁSAI

Tasi83

Hiába is csap
az ember arcába – mostanság –,
a legegyszerűbb kérdés-válasz;
útkereszteződések közt
félszeg-tétován álldogálni
kényszerül sokáig.
Eltéphetetlen papírokra
ráírt időszakokban még
tán a megfelelési kényszer
is nehézkesebbnek tűnhet,
mert kisstílű,
vagy kicsinyes történetek
indulnak meg
s megérkeznek
észrevétlen önmagukban.

Horzsolnak már az érzelmek is,
nem csupán a kiélezett kövek
barlangmélységű tavak mélyén,
mert a kiszolgáltatottság évgyűrűi
bizony egyre szorosabban
feszülnek lélek s test határvidékein.

Valaki rendre megmetszette
a toleráns elfogadás
s megértés szösz-tincseit;
a Lét lórúgásokkal adja válaszait
sokszor, ahelyett,
hogy vigasztalná az embert.
Felszakadt kényszerek
bújócskáznak egyik végletből
egészen a másik tudatáig.

A belső figyelem érlelését
is minél hamarább el
kellene kezdeni, hiszen ahhoz,
hogy bizton megértsünk
összefüggő dolgokat
egy egész élet is kevés.

Szorványos, szándékosan
ellazított kérdéseket
rakosgatnak kártyavárakként
egymás fölé – nem csupán igazgatók s főnökök –,
de sokszor még a közalkalmazottak is,
ügyetlen, semmitmondó
háláskodásokat motyognak
kényszerűség gyanánt,
ha bárki valami önzetlen jót
s nemest cselekszik;
hunyorgó hangya lesz az ember,
ha hagyja, hogy ráncigálva
játszadozzanak vele felsőbb hatalmak is.

Sziklás stigma-sebekben
még most is zsákmányszerző
keselyűk tanyáznak.
Elmúlás-bölcső gyakorta
elringatja védtlenné tett áldozatait.
Megvadult órák szemölcse
idegtépőn viszket még akkor is,
ha szüntelen el kell vakarni.

Elszántan közelednek
az ember felé a szerencsétlenségek
s nem csupán csak azért,
mert nem szerezte meg
a túléléshez szükséges alakoskodást,
se rutint; mert előbb-utóbb
a Lét is életre gyötri azokat,
akiknek kijutott.