MEGÁSOTT, HALLGATAG VERMEK

Tasi83

Akár egy nagy rakás
illatos, szent penész;
illatozik már mindenütt
a tartósnak becézett rothadás.
Stigma, semmitmondó
sebhelyei föl-fölbugyognak,
hogy lássuk: még él,
mert légszomjaktól
már szenvednek tartósan.

A gáznemű, hitvány
ígéret-hazugság egyre
tömörebb már egészen
a véletlenszerű
robbanás-kataklizmáig.
Önmagunk posványos
bőréből is előbb-utóbb
szándékosan kiköltözünk;
akár a hagymahéjazat
rétegesen szükséges
már a bent lévő
személyiséget is megpucolni,
hogy precíz pontossággal
érthessük: ki is valójában
az illető, akivel tétován
szemközt megálltunk.

Akár egy nyaki verőér,
melyet még nem metszett
egy tétova szikepenge
– hóhérpalosú Idő lüktet már
negyven év után
– úgy tűnik –,
egyre szorgalmasabban;
futóhomokpadon várakozunk,
hogy elnyeljenek emlékeink,
nehezen értelmezhető
szerelmi vallomások,
s az elmúlással egybekötött
veszteségek tragédiái.

Most birkatürelműeket
s nyúlszívűeket éppen úgy
láncokon csörgeti egy-egy
hivalkodó kényúraság,
mert megteheti.
A „hizlalni váló” Halálban
fürtökként pottyannak
bele saját maguk ásta, szikár,
tátongó vermek
barlangmélységeibe
az eltévedtnek vélt áldozatok.

Mintha már legközelebbi
barátainknak vélt ismerőseink
is – akár a disznókondák mohón –
vadul csámcsognának, amíg
túlélhető gyermekkorunk
megtörtént eseményei felett,
mint a hamis tanúskodók
vagy bírák.

Lengő, barátinak becézett
kézfogások tükröződéseivel
még azonos a szív;
keménykedő borsószemekként
csattog az életek alatt
a soványra kiszabott kerék.
Előbb-utóbb csontig gyalul le
mindenkit a megvesztegethetőség.

Rostok rétegeiként foszlik le
minden vélt vagy valós
álomterv; látóhatár
vékony zsinórján hamarabb
átbillen egy-egy kósza,
elvetélt szösszenet-nyikorgás.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.

Jelentkezz be, hogy hozzászólhass a vershez!


További hasonló versek az Élet témájú versek közül:
2026-04-22 18:23 Kollár Kornélia💠: Föld
2025-11-22 04:07 Rose Logan: Kávém illata
2026-03-11 08:40 Tasi83: HATTYÚ-KIÁLTÁS