KÉTSZÍNŰSÉG ZUBBONY-ÉLETEK

Egy adott civilizáció
plasztik-műtétjei már
oly összkomfortos
otthonossággal bírnak itt lent,
elvégre ha búsásan
megfizetnek érte egyesek,
akár még inkognitót,
személyiséget is könnyedén
vehetnek s cserélnek;
sugárzó mosolyok
kenyérosztó melege helyett
mostanság inkább manipulatív
kétszínűség dívik,
mert a bizalom ősi kulcsait
régen jó mélyre elásták,
szorgos enyves kezek.

Mintha immár
tolvaj-merénylőknek
is mindennapok kálváriáján
bebizonyíthatnák alapjában
véve, mennyire rendes
s közkedvelt ember ő.

Az emberek – ha akarják, ha nem –,
mostan kecsegtető,
simogató, szag nélküli
pénzhez bújnak, dörgölőznek,
s ha csak rajtuk múlik
egyedül minden szembejövő,
ordító reklámfogást,
önmagamutogató
exhibicionista, kisstílű
percemberkés fellángolást is
kihasználnak, csakhogy
bizton révbe juthassanak,
mert minden pillanatban
a számító protekciós érdek
tartja egyedül össze
mindennapi kötőanyaguk.

Pusztító hordaátokként
sújtja vadbunkó analfabétákként
részegen dáridózó tinédzserek
kis csoportját dühkitöréses
vulkán-indulatainak hajlama.

Az ember ma szükségből
ölti magára szánalmas,
kiúttalan vergődéseinek
sziszifuszi kényszerzubbonyát;
szívének címzett dupla
infarktusföldrengés lesz
ideje korán egyedüli jussa,
ha nem vigyáz.

Mert kulisszafénnyé
savanyodott immár
az egyszemélyes végtelen is.
Egyre többször szándékosan
hajlongani bírnak színvakon
kicsinyes, szánalmas
vásári komédiákban.

Ma velejéig hazug-hamis
hitek, eszmék felé terelve
akarják rángatni az embert,
akár megvezethető
birka-barmokat,
mert lejtmenetre
kapcsol titkon a láb,
s a megfáradt ész is,
ha úgy hiheti, cél
s terv már mind
hasztalan semmiség;
haldögszag érződik
már mindenen, s az egyszerű
ember csupán
legfeljebb fenyvesek erdejében
szippanthat magának
törmelékes friss levegőt.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.