GALAMB-GUÁNÓS JELENIDŐ

Tasi83

Lopakodva, akár
a besurranó tolvajivadékok
a Lét csigalépcsőig valahogy
még elmerészkedünk.
A kinti Világ most csupa figyelő szem,
ahol egyik ember bármikor
becsaphatja, átverheti a másikát,
mert aki csak mozdulni látszik is
– könnyen meglehet –,
hogy azonnal pórul jár.

A Világ most még egyre
csak tűri tehetetlen rázkódásait,
melyeket az akarat
s hiábavaló tettígéretek
pakoltak rá céltalan.
Láthatatlannak látszó
tenyérnyomok feszülnek
egy-egy szándékosan elhallgatott,
megígért kézfogásban,
melynek már a kétkedéshez
van inkább köze.

Megkövesedett
ételmaradék-mozaiknak látszanak
a sikátorszagú ásító utcakövek is.
Galambguánót étetett
ablakok párkányaira
a perzselni akaró Nap.

Komor üzleti kakasok
kapirgálnának tárgyakupacok
alatt a nagyobb profitok
reményében, míg lelkük
mélyén egyre csak
szoronganak lázmérő-sorok.

Összegörbült téridő
sokszor megzavarja
a legtöbb ember fejét,
ha nincs, aki elmagyarázhatná
számukra dolgaik kicsinyes
összefüggéseit.
Leterítik szándékos kedvvel életeik;
mert most mintha
csak megváltozott
szemétdombok körül
járnák dáridós táncaikat
az érvényesülésben élenjárók.

A gyanakvás egyre ártalmasabb,
hiszen kulcsként tépi ki magát
a benti személyiségek
rozsdás zárjaiból.
Az abszurd szituációkra
még abszurdabb válaszok érkeztek;
a Jelenidő csupán csak
nyikorogni tud ócska,
elnyűtt kilincsek módján.

Mintha mostanság
már mindenkit szándékosan
kitennének a zordon huzatba,
hadd kapja el a betegségeket.
Bűneinknek hiába is van árnyéka,
ha Morze-kódjai – legalábbis egyelőre –
megfejthetetlenek.
A hétköznapok is,
akárcsak a malomkövek,
fölmorzsolják az egyes
emberek kifeszített kötélidegeit.