Téli fohász

Kovács Attila

Mozdulat, perc, lélegzet,
nem múlhat nélküled,
sivatag, fájdalom, káosz,
lebegne itt végtelen,
együttérzünk, félünk,
s ha kell, érünk végzetet.
Szomorú idők felett,
boldogan kacag a szeretet.

Bájosan cseng neved,
téli szélben remegő ajkamon.
Ölellek hűségemmel lágyan érzőn,
szíved e drága kincs,
még magára nem hagyhatom.

Ablakon túl az éj lazán vadóc, sikong,
mi mégis olvadunk kandalló fénynél,
egymás felé.
Csókod izzaszt, bátorít, hevít,
mosolyod közös vágyaink rabja,
szemed a vaknak lámpafény,
mely a mi utunkat is mutatja.

Urunk, ó, kegyelmes, hogyan is kérjem,
én ki léha, s vad szerfelett,
a múló idővel miképp vetélkedjem,
ki célba még sosem érkezett.
Áld, tartsd meg őt örökre,
lábaid előtt remegő áldozat,
ha bűne volna, engem sodorjon kárhozat.

Óvd mosolyát, pillantását,
mi magvat érlelő áhítat,
a védtelen remény sugárzása,
szeretetével minden gyengét átitat!