Az első szeretet

Sok formában szólít a szeretet,
de egyetlen forrásból árad.
Mielőtt bárki megérintene,
már ott él bennem
csendként, lélegzetként.

Nem mások karjában leszek egész,
csak felismerem:
ami után vágytam,
mindig is itt volt –
én voltam az.

A jelen pillanat kapuja nyitva,
belépek, nem viszek semmit,
csak figyelmet.
Ebben a tiszta mostban
megszületik az önmagam iránti fény.

Ha önmagam szeretem,
nem keresek igazolást,
nem éhezem visszajelzésre,
a szív betöltődik
önnön ragyogásával.

Apró pillanatok szentté válnak,
a nagyok nem uralkodnak rajtam,
mert aki belül békében él,
annak minden idő
otthonná lesz.

Mások szeretete áldás,
de nem alap.
Tükör csupán,
amely visszaveri
a bennem élő fényt.

Ahol az önszeretet él,
ott elcsitul a harag,
feloldódik a düh,
és a lélek emlékezni kezd arra,
ami mindig is volt:
szeretet.

Hozzászólások (2 darab)