Téli csipke

Mint szűz fehér fátyol, hó lepte tájra,
úgy ül a dér a bokrok hajlatán,
csipkét horgol hegyek magaslátán
az éj, s a holdfény titkon megcsodálja.

A fák csontváza kékes álmát hálja,
jeges imát suttog a rianás,
s a szél, mint halk, bolyongó vallomás,
hűs szirmokat szór szét az éjszakába.

Bent cserépkályha duruzsol büszkén,
parázsban ég a nyár utolsó láza,
s csalárd meleggel hív az enyhülés.

De kint a tél – szigorú, tiszta váza –
tanít megélni szerető ölelést,
boldog a lélek, ha van igaz társa.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.